Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az Úr napja

2008.03.05
  " A szombat lett az emberért" (Márk 2,27)

Ha nem érvényesül ez a cél, a szombat tartalmától megfosztott, fáradsággal hordozott keretté válik, amiben érvényét veszti sok, a belső lényeg kiteljesedését elősegítő illetve abból fakadó tényező. Így válhat az istentisztelet, az Istennel való közösségápolásra elkülönített nap az istentisztelet órájává, vallásos külsőséggé, amit egyesek tovább "ékesítenek" mások pedig egyre jobban kivonják magukat kötelezettségeik alól.
Az Istenre talált, az Istennel megbékélt, Vele közösségben élő ember arra vágyik, hogy ezt a tapasztalatát másokkal is megossza, illetve azokkal alkosson közösséget, akik vele azonos tapasztalat részesei. Így formálja és tölti meg tartalommal, az Istennel való közösség a gyülekezetek életét is. Ez a közösség a menny előíze. Nem szorul magyarázatra, nem kell dogmatikailag igazolni, érvekkel körülbástyázni, váltig bizonygatni, hogy miért szombat és miért nem vasárnap, mert aki ennek egyszer részesévé válik, az megérti és tapasztalja mit jelent embernek lenni, mit jelent ki - és beteljesedni Istenben.
Sátán -aki bizonyára jobban ismeri Isten teremtésbeli elgondolásait, az ember teremtésének célját, létének értelmét - "emberölő"-ként az emberi élet értelmére sújtott, hiszen elválasztotta a teremtményt Teremtőjétől. Szembe fordította Vele, távolságtartóvá tette Iránta, pontosan attól fosztotta meg, ami igazán emberré, Istenben elrejtett, teljes értékű lénnyé teszi.

A teremtményeiért élő, javukat kereső és szolgáló Istennek-aki "vágyakozik kezének alkotása után" -azzal okozta a legnagyobb fájdalmat, hogy elfordította Tőle és szembefordította Vele azt, akinek lét eleme a Teremtőjével való bensőséges szeretetközösség, aki elfordulásával Istenben és a teremtett világban is szinte helyrehozhatatlan hiányérzetet okozott. Ez borította gyászba a mennyet. Talán a világegyetem tapasztalata is kicsendül Kosztolányi Dezső halotti beszédéből.

Ilyen az ember. Egyedül példány,
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

...s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

...a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse...

Sátán hasonló oknál fogva sújtott a szombat intézményére is - mint aki nálunk is jobban tudja, hogy milyen kincsek és milyen lehetőségek rejtőznek ebben az édeni intézményben. Az Istentől elfordult ember nem tudott mit kezdeni a szombattal. Az Istenét nem ismerő nép a dicsekedés eszközévé tette, máskor pedig egészen elfeledkezett róla.
Isten azonban közbelépet és elhatározta, hogy bizalmatlanná váló, Teremtőjéről elfeledkezni kész emberi szívben hitet, bizalmat ébreszt Önmaga iránt. Az Isten iránti érdektelenség és a bizalmatlanság, sőt elidegenedés súlyos romlását akkor értjük meg igazán, ha Krisztus áldozatára tekintünk A Teremtő a szombat Ura jött el , hogy leereszkedésével, megalázkodásával és áldozatával megpróbáljon bizalmat ébreszteni Önmaga iránt a hálátlan emberi szívben. Ez az ember egyetlen reménysége. Ha viszont tékozlóként hazatér és Atyjára talál, ez a mély hálával és a szeretet elkötelező erejével megerősített közösség életének célt, értelmet és tartalmat ad. Az ember ismét teljes életet élhet. Újra emberré válhat a szó teremtéskor megfogalmazott értelmében. A hazatalálás a helyreállt közösség azonban nem választható el a szombatünnepléstől, hiszen a hazatalált ember nem akar többé elszakadni a keresésére indult és Őt mindenképen megtalálni akaró Istentől.

Túlmezei Erzsébet: Hazaérkezés c. verse igen találóan fejezi ezt azt az érzést:

"...elég, elég a magaméból
Ezután a Te utadon járok.
Ahogy kimondtam-lehanyatlott
A kard a kérubok kezében
Messzetévedt, bús gyermekének
Kitárta kapuját az Éden

Fái között ott állt az Isten
Ködbeburkolt királyi fenség.
"Atyám" súgta Istenemnek
S elfödött az istenközelség

"Atyám" a viharvert madárka
pihen el így a pelyhes fészken
"Atyám" ujjongani szeretnék,
sírni, kacagni: hazatértem

Soha, soha ne legyek újra
Magam útjának átokvertje!
Védve, visszatartva öleljen
Akaratodnak édenkertje!

Az Atya fényben állt a fák közt
És a gyermek előtte térdelt
Harmatos, hűvös alkonyat volt.
Ádám utóda hazaértem."
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.