Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jézus főpapi szolgálata – ítélet „Isten házán”

2013.01.18

Aszentély és a vizsgálati ítélet tanát Isten népének jól kell ismernie. Meg kell értenünk, mit foglal magában nagy Főpapunk tisztsége és munkája. Különben soha nem lesz olyan hitünk, amilyenre most van szükség, és sohasem tudjuk betölteni azt a helyet, amelyet Isten nekünk szán. Minden egyes ember üdvözülhet, illetve elveszhet. (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A vizsgálati ítélet c. fej.)

1 Az ószövetségi ünnepkör melyik ünnepe vetítette előre Krisztus főpapi szolgálatát? Milyen idői prófécia szól arról, hogy a végidőben ez a jelképes szertartás a megváltási terv részeként beteljesedik?
 
„Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezésetek legyen néktek, sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak.” (3Móz 23,27)
„És mondta nékem: Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.” (Dn 8,14; 12,4)
 
Az évi ünnepkör ünnepei (3Móz 23. fejezete) a megváltás nagy eseményeit vetítették előre. Az első három ünnep – a páska, a zsenge kéve bemutatása, majd a pünkösd – Krisztus első adventjéhez kapcsolódó események előképe volt: Krisztus kereszthalála, feltámadása, majd mennybemenetele nyomán a Szentlélek kitöltetése által teljesedett be. Az év második felének három ünnepe pedig a megváltási terv záró szakaszát foglalta magába: a kürtzengés, majd a nagy engesztelési nap, végül pedig a sátoros ünnep.
A kürtzengés ünnepe szorosan kapcsolódott az engesztelési naphoz: ennek közeledtére, a felkészülésre, bűnbánatra hívta fel a nép figyelmét. A nagy engesztelési napon a szentek szentjébe bevitt vérrel az egész évben oda áthárított bűnök eltörléséért járt közben a főpap. Ezt az ünnepet a zsidó írásmagyarázók is az ítélet előképének tartották. A nagy adventmozgalom teljesítette be a kürtzengés figyelmeztető felhívását, illetve amíg az ítélet le nem zárul, addig hangzania kell ennek az üzenetnek (lásd: Jel 14,6–7). Az engesztelési nap után öt nappal hosszabb (8 napos) örömünnep zárta le a jelképes ünnepek körét, amely a betakarítás, gyümölcsérés idejére esett. Előrevetítette a nagy aratást, Krisztus visszajövetelét, és az újjáteremtett Földön élők örömét, amikor „Isten sátora az emberekkel lesz”.
A nagy engesztelési nap végidőben bekövetkező valóságos beteljesedését jelentette ki Isten Dániel prófétának, egyértelmű utalásokkal, miszerint „az utolsó időre szól ez a látomás”. Ennek a próféciának a megértése indította el a nagy adventmozgalmat, és ahogyan az előző tanulmányban is láthattuk, a csalódás után rávezette a Krisztus-várókat a mennyei templomban folyó szolgálat igazságára.
 
„Mind Dániel próféciája (»Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága« – 8,14), mind az első angyali üzenet (»Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája«) a vizsgálati ítéletre és a szentek szentjében szolgáló Krisztusra, nem pedig a népe megváltására és a gonoszok elpusztítására megjelenő Krisztusra hívta fel a figyelmet.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A szentek szentjében c. fej.)
 
 
2 Mi a különbség a naponkénti papi közbenjárás és a főpapi szolgálat között? Mire figyelmeztet ez a megszentelődésünket, bűneinktől való teljes megtisztulásunkat illetően?
 
„Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónap tizedikén sanyargassátok meg magatokat, és semmi munkát ne végezzetek, se a bennszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket, minden bűnötöktől megtisztultok az Úr előtt.” (3Móz 16,29–30)
 
Olvassuk el 3Móz 16. fejezetét!
 
„Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, és nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve… Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik őt várják üdvösségükre.” (Zsid 9,11–12,28)
 
Lásd még: Zsid 9,6–7. 23–25.
 
A naponkénti engesztelési szolgálat a bűn naponkénti rendezését kívánta kifejezni. Isten megváltási tervében azonban a bűnt nemcsak naponta megbocsátani akarja. A jelképes főpapi szolgálat azt fejezi ki, hogy Isten szeretné végleg eltörölni a bűneinket, illetve teljesen kiiktatni azokat az életünkből. Mégpedig úgy, hogy semmilyen nyom ne maradjon utánuk: sem a szentélyben, sem a mennyei könyvekben. Azaz egyetlen figyelmeztető jelként maradnak meg örökre a bűneinkre emlékeztetőül Jézus golgotai áldozatának testi jelei, az „Ő hatalmának rejteke” (Hab 3,4).
„A naponkénti papi szolgálat legfontosabb része a személyekért végzett szolgálat volt. A bűnbánó bűnös áldozatát a sátor ajtajához vitte, és kezét az áldozati állat fejére helyezve megvallotta bűneit, így jelképesen áthelyezte azokat önmagáról az ártatlan áldozati állatra. Azután saját kezével leölte az állatot. Az állat vérét a pap bevitte a szent helyre, és a kárpit előtt elhintette. A kárpit mögött volt a frigyláda, amely a bűnös által megszegett törvényt tartalmazta. Ezzel a szertartással a bűnt a vér útján jelképesen áthárították a szentélyre… Ez volt a szertartások rendje napról napra, egész éven át. Izráel bűneit így áthárították a szentélyre, ezzel az tisztátalanná lett, és rendkívüli cselekményre volt szükség, hogy a bűnöket eltávolíthassák a szent helyről. Isten azt parancsolta, hogy a sátor mindkét helyiségéért végezzenek engesztelést, csakúgy, mint az oltárért: »Hintsen arra a vérből az ujjával hétszer: így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól.« (3Móz 16,19)
Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe, és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. »Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izráel fiai tisztátalanságai és vétkei miatt, mindenféle bűnei miatt, így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttük van, tisztátalanságaik közepette.« (3Móz 16,16) (…)
Amíg a bakot nem küldték el, a nép nem tekinthette magát a bűnei terhétől szabadnak. Minden embernek meg kellett sanyargatnia magát, míg az engesztelés szertartása folyt. Minden munkájukat félre kellett tenniük. Izráel egész gyülekezete ünnepélyes megalázkodásban töltötte el az engesztelés napját Isten előtt, imádsággal, böjtöléssel és szíve vizsgálatával.
Az engeszteléssel kapcsolatban fontos igazságokat tanult meg a nép az évenkénti szolgálat által. A bűnáldozatokban, amelyeket az év folyamán bemutattak, a bűnös helyett helyettest fogadtak el – az áldozati állat vére azonban nem nyújtott teljes engesztelést a bűnért. Csak eszköz volt, amellyel a bűnt átvitték a szentélybe. A vér feláldozásával a bűnös elismerte a törvény tekintélyét, megvallotta törvényszegését, és kifejezte hitét abban, aki majd elveszi a világ bűneit – de ezzel még nem szabadult meg teljesen a törvény kárhoztatásától. Az engesztelés napján a főpap – miután átvette a gyülekezetért való áldozatot – bement a szentek szentjébe a vérrel, és ráhintette a törvény táblái felett lévő kegyelem trónjára. Így tett eleget a törvénynek, amely a bűnös életét követelte. Azután a főpap közbenjárói jellegének megfelelően magára vette a bűnöket, és miután elhagyta
a szentélyt, magával vitte Izráel bűnének terhét. A szent sátor ajtajánál kezeit a kecskebak fejére tette, és megvallotta felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit, s ráhelyezte azokat a bak fejére (3Móz 16,21). Amikor a kecskebakot, amely ezeket a bűnöket hordozta, elküldték, úgy tekintették, hogy magával vitte minden bűnüket, és a nép megszabadult azoktól. Így végezték a szolgálatot a »mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának« mintájára (Zsid 8,5).” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, A szentély szolgálata c. fej.)
 
„A főpapi szolgálat nem ellentétes a papi szolgálattal, hanem meghaladja azt… Továbbra is »nyitott« a kegyelem ajtaja a megtérni kívánó bűnösök számára. Bezárul azonban az igazságot ismerők közül azok előtt, akik hitetlenségük és bűnhöz való ragaszkodásuk miatt elutasítják, hogy együttműködjenek Istennel a megváltási terv záró szakaszában.” (Bibliai tanítások kiskátéja, 265. o.)
 
 
Mit jelent számunkra a mennyben folyó vizsgálat? Mi a feltétele bűneink eltörlésének?
 
„Néztem, míg királyiszékek tétetének, és az öreg korú leült, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú, széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz. Tűzfolyam folyt és jött ki a színe felől, ezerszer ezren szolgáltak néki, és tízezerszer tízezren álltak előtte, ítélők ültek le, és könyvek nyittattak meg.” (Dn 7,9–14)
„Itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házán: ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának?” (1Pt 4,17)
„Nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, de nem vétkezett. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyiszékéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4,15–16)
 
Lásd még: Jel 11,15–19; Mt 22,11–12.
 
„Azoknak, akik valaha is felvették Krisztus nevét, át kell esniük az alapos vizsgálaton. Mind az élőket, mind a holtakat megítélik »azokból, amik a könyvekbe voltak írva, a cselekedeteik szerint«.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A vizsgálati ítélet c. fej.)
 
Milyen könyvekről és milyen feljegyzésekről tudhatunk az Ige alapján?
„Főpapunk a mennyei angyalok kíséretében belép a szentek szentjébe, és ott megjelenik Isten színe előtt, hogy elkezdje az emberért végzett szolgálata utolsó szakaszát – a vizsgálati ítéletet és az engesztelést mindazokért, akikről bebizonyosodik, hogy részesülhetnek áldásaiban. A jelképes szolgálat idején csak azokért folyt az engesztelés, akik előzőleg bűneiket megbánva és megvallva Isten elé léptek, és bűneik a bűnért hozott áldozat vére útján átkerültek a szenthelyre. Azon a súlyos napon, a végső engesztelés és vizsgálati ítélet napján Jézus csak azoknak az ügyével foglalkozik, akik Isten gyermekeinek vallották magukat. A gonoszok megítélése később történik. »Az ítélet az Isten házán« kezdődik. »Ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végük, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának?« (1Pt 4,17) A könyvek megnyílnak az ítéletkor, és Isten megvizsgálja azoknak az életét, akik hittek, illetve hisznek Jézusban. Védőügyvédünk a Föld első lakóitól kezdve minden nemzedékben élők ügyét felhozza, és a sort az élőkkel zárja. Minden név sorra kerül, minden ügyet alaposan megvizsgálnak. Isten számos nevet elfogad, másokat elutasít. Azoknak a nevét, akiknek meg nem bánt és el nem rendezett bűneit őrzi a mennyei nyilvántartás, Isten kitörli az élet könyvéből, és az emlékezés könyve jótetteiket sem tartja számon tovább. Az Úr kijelentette Mózesnek: »Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.« (2Móz 32,33) Ezékiel próféta pedig így írt: »Ha az igaz elhajol igazságától és gonoszságot cselekszik… semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lesz.« (Ezék 18,24)” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A vizsgálati ítélet c. fej.)
 
A bűnbocsánat és a bűneltörlés közötti különbség lelki feltételeit Jézus az adós szolga példázatában (Mt 18,21–35) szemlélteti a legvilágosabban. A földi igazságszolgáltatás rendszerében is a „felfüggesztett szabadságvesztés” csak addig érvényes, míg a felfüggesztés időszakában az elítélt nem követ el valamilyen bűncselekményt. Ha valaki visszaél a büntetés elengedésével, azaz a felfüggesztés ideje alatt bűnt követ el, a büntetés letöltendő lesz. Gondoljuk át ennek tükrében bűneink eltörlésének egyik legfontosabb feltételét!
 
 
A szentély megtisztításának igei felfedezése hogyan függött össze a hit általi megigazulás üzenetének felfedezésével? A XVI. századi lutheri megigazulástanhoz képest miben vált még teljesebbé ez a bibliai tanítás?
 
„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, s megmosták a ruháikat és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.” (Jel 7,14)
„Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.” (Jel 3,21)
„Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, s adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba, mert a fehér gyolcs a szentek igazságos cselekedetei.” (Jel 19,7–8)
 
Vö. 3Móz 16,30; Jel 14,3–5. 12.
 
Luther bibliai felismerése, hogy az ember nem az egyház vagy a cselekedetek által üdvözül, hanem hit által, korszakalkotónak számított. Az adventmozgalom előtt feltárult (1888-ban, a minneapolisi konferencián több héten keresztül Alonzo T. Jones és Ellet J. Waggoner képviselte, amiről Ellen G. White már korábban többször is írt), hogy a Krisztus helyettes áldozatában való hit által nem csupán bírói felmentést kaphatunk bűneinkre, hanem képes az ember egész lényét, jellemét átformálni, tökéletessé tenni. Az ember hit által képességet, azaz természetfeletti hatalmat nyerhet a Szentlélek által minden bűne feletti győzelemre. A tökéletesség (nem perfekcionista) hit és szeretet által elnyerhető igazságát mutatták be. Azt is felismerték, hogy a hit általi megigazulás valójában nem maradhat puszta tantétel, elméleti ismeret, hanem tapasztalat, élet! „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…” (Gal 2,20) Kívánatos lenne, ha mi is ekként tudnánk bizonyságot tenni a hit általi megigazulás bibliai igazságáról!
„Ha a bűneinkről szóló összes feljegyzés eltűnne is, akár Isten saját kezével töröltetne el, bűneink mégis megmaradnának, mert a bűn bennünk van. Ha kősziklába lennének vésve, és ez a kőszikla porrá őröltetnék, akkor sem lennének eltörölve ezzel a bűneink. A bűn eltörlése csak úgy történhet, hogy emberi lényünkből töröltetik ki a bűn… A földi szentély szolgálata arról tanúskodik, hogy a szentély megtisztítása és ezáltal az evangéliumi szolgálat befejezése érdekében mindenelőtt annak a népnek kell véglegesen megtisztulnia, amely részt vesz ebben a szolgálatban. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy a szentélyben magában nem fejeződhet be addig a törvényszegésektől, bűnöktől és tisztátalanságoktól való szabadítás és az Istennel való megbékélés műve, amíg meg nem valósul ez minden egyes személyben, aki része volt a szentély szolgálatának. A szentély nem tisztíttathat meg addig, míg nem tisztul meg minden egyes hívő, aki ott imádja az Urat. A szentély nem tisztíttathat meg addig, amíg a nép bűnvallomásai és papi közbenjárás által a tisztátalanságok, törvényszegések és a bűnök folyama árad a szentélybe… Ezt a folyamot meg kell állítani, éspedig a forrásnál, a szentélyhez tartozó hívők szívében és életében, mielőtt lehetséges volna magának a szentélynek a megtisztítása…” (Robert J. Wieland: Az 1888-as üzenet, A szentély megtisztítása és az 1888-as üzenet c. fej.)
„Minden úgynevezett hit általi megigazulás, amely igaznak jelenti ki az embert, aki továbbra is szándékosan engedetlen Isten törvénye iránt – hazugság, mert elferdíti mind a megigazulás, mind a hit jelentését, és egyiket sem érti.” (Robert J. Wieland: i. m., A hit általi megigazulás, ahogyan az 1888-as hírnökök értették c. fej.)
 
 
A végidőben Isten népének milyen tapasztalatokon kell keresztülmennie, hogy mennyei Főpapunk elvégezhesse, kiteljesíthesse bűntől való szabadításunk munkáját? Miért van szükség Isten egyházában a rostálásra?
 
„Ímé, elküldöm az én követemet, és megtisztítja előttem az utat, s mindjárt eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, és a szövetség követe, akit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregek Ura. De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvös tüze és a ruhamosók lúgja! Ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt, és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.” (Mal 3,1–3)
„Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jő, erősebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó, ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. Akinek szórólapát van a kezében, és megtisztítja szérűjét, és gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.” (Mt 3,11–12)
 
Vö. Ámos 9,9; Lk 22,31–32; Jel 3,18.
 
Régen a földművesek rostálással tisztították a búzát, hogy az értékes magvakat elkülönítsék az értéktelen héjtól, a polyvától. Ezzel a képpel utal a Szentírás Isten népe megtisztítására, a válságos idők eseményeire való felkészítésre. Ez a rostával rázogatás ma is „működik” mind egyéni, mind közösségi életünket érintően, hogy megtisztítsa egyházát, illetve elkülönítse a búzát a konkolytól. Jézus Pétert életének egyik válságos órájában „Sátán rostálására” figyelmeztette. Ebből is látszik, hogy nem Isten küldi a rostát képező próbákat, szenvedéseket, mögöttük Sátán tevékenysége áll. De csak addig mehet el, ameddig – Jób példája szerint – Isten megengedi neki. És amiképpen tette Péter esetében, értünk is imádkozik, hogy hitünk meg ne fogyatkozzék. Azt akarja, hogy kigyógyuljunk önzésünkből, és teljesen adjuk át neki a szívünket.
Amit Isten a mennyre való alkalmassá válásunk érdekében egyenként tesz velünk, sokszor megcselekszi egész népével is. Ámos könyvében azt olvashatjuk, hogy Isten megengedi, hogy népének tagjai szétszóródjanak a nemzetek közé, s a nyomorúság és fájdalom útját járva ráébredjenek lelkületük helytelenségére, és változást akarva „teljes szívből keressék Őt” (Jer 29,13). Amit Isten a történelem folyamán ismételten megengedett egyháza megtisztítására, azt teszi most még fokozottabban, mert a maradéknak különlegesen nagy szerepet kell betöltenie a világ végső evangelizálásában. A megszentelődés legmagasabb szintjét kell elérnie, hogy átvészelhesse a végidőre megjövendölt nagy nyomorúságot (Dn 12,1; Mt 24,21). Az idők végének közeledtét jelző egyik legfontosabb jel, hogy az ellenség ádáz dühvel támadja kívülről és belülről mind az egész egyházat, mind egyenként a Krisztus-követőket. A közömbösség és gondtalanság, az üldözés, a tévtanok, az elkeseredés, a szakadások vihara, vagy egyszerűen a Lélek hangjának szándékos visszautasítása, a világiassághoz való ragaszkodás és az önzés sokakat ki fog rostálni az egyházból.
„Kérdeztem a szemlélt rostálás jelentőségét, és azt hallottam, hogy azt a hű Tanúbizonyság Laodiceáról szóló határozott bizonyságtétele idézte elő. Ez mély benyomást gyakorol majd azok szívére, akik elfogadják, s arra indítja majd őket, hogy céljukat magasra tűzzék ki, s a teljes igazságot hirdessék. Sokan képtelenek lesznek ezt a határozott bizonyságot elviselni, ezért szembeszállnak vele, s ez idézi elő Isten népe között a rostálást. Láttam, hogy a hű Tanúbizonyság bizonyságtételét félig sem szívlelték meg. Azt az ünnepélyes bizonyságtételt, amelytől a gyülekezet sorsa függ, könnyelműen vették, sőt majdnem teljesen elvetették. Ennek a bizonyságnak mély megbánást kell előidézni az emberekben. Akik igazságban elfogadják, engedelmeskednek neki, és megtisztíttatnak.” (Ellen G. White: Korai írások, A rostálás c. fej.)
 
 
A főpapi szolgálat idején mire ügyeljünk annak érdekében, hogy bűneink töröltessenek ki a könyvekből, ne a nevünk? Jákob hitküzdelme milyen tanulsággal szolgálhat ma is számunkra?
 
„Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon, mert engesztelés napja az, hogy engesztelés legyen értetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt. Mert ha valaki nem sanyargatja meg magát ezen a napon, irtassék ki a népe közül.” (3Móz 23,26–32)
„De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a szívetek dobzódás, részegség és ez élet gondjai miatt, és váratlanul reátok ne jöjjön az a nap! Mert mint egy tőr, úgy lep meg mindeneket, akik az egész föld színén lakoznak. Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” (Lk 21,34–36)
 
Lásd még: Jer 30,7; Jel 22,11.
 
A végidőre vonatkozó próféciákból is csak annyit tudhatunk, hogy Jézus főpapi szolgálata pontosan mikor kezdődött el (1844), és az első szakasza a meghalt igazak felett folyik. Arra azonban nem találunk sem idői, sem eseményhez kötött kijelentést, hogy az élő igazakkal – azaz a Jézus második eljövetelét élve megérő igazakkal – kapcsolatosan mikor kezdődik el az ítélet. „Az Isten háza felett kezdődik” (1Pt 4,17) az ítélet második szakasza. A főpapi szolgálat harmadik szakasza a nagy evangéliumhirdetésre megtért emberek csoportjával zárul. Annyit viszont bizonyosan tudhatunk, hogy a kegyelemidő lejártával, a hét csapás kezdetére már minden ember sorsa örökre eldőlt. Akkor már késő lesz bűneinkre felmentést kérni, illetve azok eltörlésében reménykedni, mivel ekkor már végleg lezárul Krisztus közbenjáró szolgálata. Bűneink eltörléséért már „ma” kell folyamodnunk, „ma, ha az Ő szavát halljátok” (Zsid 3,7).
Sorsunk végső kimenetele minden nappal formálódik.
„Ha Jákób előzőleg nem bánta volna meg a bűnét – azt, hogy csalással szerezte meg az elsőszülöttségi jogot –, az irgalmas Isten nem hallgatta volna meg imáját, és nem őrzi meg életét. Ha a nyomorúság idején Isten népének – aggódása és gyötrődése közben – be nem vallott bűnök jutnának eszébe, összeroskadna. A hívők kétségbeesésükben elveszítenék hitüket, és nem tudnának bizalommal szabadulásért könyörögni Istenhez. Nagyon is tudatában vannak méltatlanságuknak. Nincsenek elrejtett hibáik. Bűneik előttük mentek az ítéletre. Isten eltörölte e bűnöket, és ők már nem is emlékeznek rájuk. Sátán sok emberrel el tudja hitetni, hogy Isten elnézi az apró mulasztásokat. De az Úr – ahogy Jákób esetében megmutatta – semmiképpen nem hagyja jóvá és nem tűri el a gonoszt. Sátán le fogja győzni azokat, akik mentegetik és rejtegetik bűneiket, mert azok bevallatlanul és megbocsátatlanul bent maradnak a mennyei könyvekben. Minél hangzatosabb a hitvallásuk, és minél rangosabb a helyük, Isten annál súlyosabbnak ítéli eljárásukat, és annál biztosabb nagy ellenségük diadala. Akik halogatják az ítéletre való felkészülést, azok nem fognak elkészülni sem a nyomorúság idején, sem később. Esetük reménytelen…
Most van a nagy engesztelési nap. Az Úr azt kívánta, hogy míg a jelképes szolgálat főpapja Izráelért engesztelést végez, az egész nép, bűnbánattal és alázattal sanyargassa meg lelkét előtte, hogy senki „ki ne irtassék a népe közül”. Annak pedig, aki azt akarja, hogy neve bent maradjon az élet könyvében, most, e rövid kegyelmi idő alatt kell bűnbánó szívvel és őszinte megtéréssel megsanyargatnia lelkét Isten előtt. Tartsunk mélységes, lelkiismeretes önvizsgálatot! A léhaságból és felszínességből, amit oly sok állítólagos keresztény megenged magának, ki kell gyógyulni. Súlyos harc vár mindazokra, akik uralomra törő bűnös természetüket igába akarják hajtani. A felkészülés munkája személyes munka. Nem csoportosan fogunk üdvözülni. Az egyik ember tisztasága és odaszentelődése nem ellensúlyozza e tulajdonságok hiányát a másikban. Minden nemzetnek meg kell jelennie Isten ítélőszéke előtt, de Isten minden egyes ember ügyét olyan alaposan vizsgálja meg, mintha rajta kívül nem volna senki más a világon. Mindenkinek a mérce alá kell állnia. Senkin sem maradhat egyetlen folt sem.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, A nyomorúság ideje; A vizsgálati ítélet c. fej.)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.