Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az első halál mibenléte

2008.06.13

Az embert joggal érdekli nemcsak az, hogy mi a halál oka, hanem az is, hogy mi a halál maga. A Hamletből idézett sorok mutatják, hogy a halálfélelem egyik fő oka a tudatlanság a halál mibenléte felől: Az ember retteg a halál utáni valamitől, az "ismeretlen tartománytól, amelyből még nem tért vissza utazó". Riasztó dolog kényszerítve, feltartóztathatatlanul haladni valami sötét ismeretlen felé. De a Megváltó azért jön, hogy "megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak" (Zsidókhoz 2:15). Isten Igéje teljesen elveszi a halál miatti félelmet, mert pontosan feltárja előttünk annak mibenlétét.

A halál a Biblia szerint is a "kapcsolatok szétesése", mert felbomlik az az "összetétel", ami az emberi személyiséget, kinek-kinek a saját, egyedi énjét alkotja. Az emberi lény felépítéséről így ír:

"Formálta az Úr Isten az embert a föld porából és lehelte az ő orrába életnek leheletét, és így lőn az ember élő lélekké" (LMózes 2:7).

Ugyanez szemléletesen, egy "képletben" felírva:
 

test + "élet lehelete" = "élő lélek"
(a Föld porából, azaz a Földön levő elemekből és anyagokból alkotva)   (az élet kizárólagosan Istentől jövő és a Lelke által fenntartott ajándéka)   (emberi személyiség, egyéniség) 

Mi történik a halálban ezzel az emberi lénnyel?

  • Elvész, vagy visszavonatik az "élet lehelete", ajándéka. Ennek következtében az "élő lélek" azonnal eltűnik, megszűnik létezni. A test pedig felbomlik, porrá lesz. Így jelentette ki Isten a halál valóságát az embernek mindjárt a bűneset után: "Por vagy te és ismét porrá leszel" (I. Mózes 3:19). Az Istentől nyert "élet lehelete" nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Figyeljük meg: nem azt mondja a fenti ige, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy "te magad vagy por" és "leszel ismét porrá", mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül.
  • A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén. Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának a gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével.

"Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet... A feltámadás bibliai fogalma össze nem hasonlítható a halhatatlanság görög eszméjével, mely szerint az ember lelke természeténél fogva romolhatatlan, és amikor a halál megszabadítja testi bilincseitől, belép az isteni halhatatlanságba. A Biblia szerint az emberi személy - jelenlegi, bukott állapotában - teljességgel a halál hatalmába kerül." (Nyíri Tamás (katolikus szerző): Remény vagy halál? Vigília, 1978. november, 723. és 725-726. 1.)

"A lélek halhatatlanságába vetett hit sok más idegen hatással együtt átkerült a kereszténységbe és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. A halál - mint a 'bűn zsoldja' - a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula (protestáns szerző): Dogmatika, Theológiai akadémiai jegyzet, 1964/65, 262-263. 1.)

  • A Biblia szerint a halálban nincs öntudatos élet, továbbélő lélek, illetve lelki tevékenység

(Van néhány ige a Bibliában, amely a szövegösszefüggés azonnali át nem látása miatt vagy a fordítás hibájából úgy tűnhet, mintha a lélek halhatatlanságát tanúsítaná. De a közelebbi vizsgálat kideríti, hogy a valóságban egy sem mondja ezt.)

"Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak... Mind szeretetük, mind gyűlöletük immár elveszett... Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (a sírban), ahová menendő vagy" (Prédikátor 9:7-8, 12).

"Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, akik alászállnak a csendességbe" (Zsoltárok 115:17).

  • Az előzőekben idéztük Jézus szavát, hogy ebből a halálból minden ember "kijön még", mindenki feltámad a maga ítéletére az ő eljövetelekor. De mi támad fel és hogyan, ha a halál pillanatától fogva az élő lélek (az emberi személyiség) nincs többé, a test pedig szétporlad? Jézus mondotta a régen elhunyt halottakról, hogy Isten számára ők mind létezők, mert "mindenek élnek őnéki" (Lukács 20:38). Bár emberileg semmi sem marad a halálban az emberből, Isten emlékezetében "él" minden teremtménye, és bármikor feltámaszthatja őket. Amint a teremtés és az élet titkát sem, úgy ezt sem nyilatkoztatta ki Isten, hogy miként őrzi meg a megholtaknak mintegy a "személyiségadatait". Határozottan kijelenti azonban, hogy mind az Atya, mind a Fiú "akiket akar, megelevenít" (János 5:21).

Sok ember lehetetlenségnek tartja a feltámadást. Ezen a ponton megakadnak, mert ezt az ígéretet hihetetlen mesének tartják. A Biblia is idézi a feltámadásra vonatkozó jellegzetes emberi kérdést, és választ is ad rá:

"De mondhatná valaki: Mimódon támadnak fel a halottak? És minémű testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem ezt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Isten pedig testet ad annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét" (LKorinthus 15:35-38). Ha a természetben mindenütt ott látjuk azt a csodát, hogy egy parányi mag őrzi egy növény teljes növekedési, virágzási és termő "programját", akkor miért is tartjuk azt olyan hihetetlennek, hogy Isten meg tudja őrizni egy ember személyiségének a jellemzőit is a maga "technikájával", és ezáltal újra tudja teremteni?! Bizonyára igaza van Blaise Pascalnak az alábbi megállapításával:

"Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, az legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyűnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk." (Gondolatok, 222. sz. töredék)

  • Az ember úgy éli át a halál és a feltámadás közöm állapotot és időt, mint egy alvást. Mind az Ó-, mind az Újszövetség egyaránt ezt a hasonlatot alkalmazza:

"(A halottak) az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból" (Jób 14:12).

Pál apostol írja: "Nem akarom..., hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hiszszük..., hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak" (I. Thesszalonika 4:13-14).

Milyen megnyugtató és bátorító ez a hasonlat! Az alvás nem kellemetlen dolog. És azon sem kell aggódni, hogy vajon mit álmodunk:

"Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (János 11. fejezetében)... Én azonban egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Luther Márton: Jónás könyvéhez írt magyarázatok, 1526. Összes művek, Erl. kiadás, 41. és 373. 1.)

  • Mindezekből az is következik, hogy a halottak "lelkeivel" semmiféle érintkezés sem lehetséges. A Biblia határozottan kijelenti a halottakról, hogy "többé semmi részük sincs semmi dologban, amely a nap alatt történik" (Prédikátor 9:8).

"Vajon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy, és az oktalan állat lelkét, hogy alámegy?... Ki hozhatja őt (a halottat) vissza, hogy lássa, mi lesz őutána?" (Prédikátor 3:21-22)

A Biblia mindennemű halottidézést "utálatosságnak" nevez, a spiritiszta jelenségeket a démoni világ produktumának mondja (LKrónika 10:13-14).

"Ne találtassék teközötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló, se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző, mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened teelőled" (V.M6zes 18:10-12).

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.