Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Munkás hétköznapjaink

2009.07.11

Hol találkozunk elõször a munkára való felszólítással a Bibliában, és milyen tanítás rejlik ebben? Hogyan vál­tozott meg a munka a bûneset után, és miért jelent még mindig áldást?

1Móz 2,15 • „Vette az Úr Isten az embert, és helyezte õt az Éden kertjébe, hogy mûvelje és õrizze azt.”

1Móz 3,17–19 • „Az embernek pedig mondta: Mivelhogy hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyrõl azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belõle életed minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen néked, s egyed a mezõnek füvét. Arcod verítékével egyed a te kenyeredet, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétet­tél: mert por vagy te, s ismét porrá leszel.”


A munka édeni eredetû, még az „igen jó” (1Móz 1,31) világból származik. Ez alapvetõen ellentmond a munkáról napjainkban uralkodó szinte általános felfogásnak. Sokan nem jónak, ha­nem tehernek tartják a munkát, szükséges rossznak, pusztán kenyérkeresetnek. Az igaz, hogy a munka a bûneset után nagy változásán ment át, de ez is miattunk, a mi érdekünkben tör­tént. „Átkozott legyen a föld temiattad!” (1Móz 3,17) Az, hogy a munka fáradsággal jár, hogy erõfeszítést, figyelmet és kon­centrációt kíván tõlünk, lényünk jóra erõtlen, bûnre hajló vol­ta miatt védelmet és áldást jelent számunkra. „Minden tiérette­tek van.” (2Kor 4,15)

„Isten az Éden lakóira bízta a kert gondozását, hogy »mûveljék és õrizzék azt«. Foglalkozásuk nem volt fárasztó, inkább kellemes és felüdítõ. Isten a munkát áldásnak szánta az ember számára, hogy értelmét foglalkoztassa, testét erõsítse és képességeit fejlessze.A szellemi és testi tevékenységben lelte Ádám szent életének egyik legfõbb örömét. Amikor pedig engedetlensége miatt Isten kiûzte szép otthonából, és meg kellett küzdenie a mindennapi kenyérért, még ez a munka is – bár nagyon különbözött édeni, kellemes fog­lalatosságától – védelmet nyújtott a kísértéssel szemben, és bol­dogsága forrása volt.

Akik a munkát átoknak tartják – még ha fáradságos és fájdal­mas is –, nagyon tévednek. A gazdagok gyakran fölényes megve­téssel nézik le a dolgozó embereket, de az ilyen magatartás éles el­lentétben áll az ember teremtésére vonatkozó isteni tervvel. Ugyan mit érnek még a leggazdagabbak kincsei is ahhoz az örök­séghez képest, amelyet Isten Ádámnak adott? Pedig Ádám nem volt tétlen: bölcs Teremtõnk – aki tudja, mi boldogítja az embert

– adott munkát számára. Igazi életörömben csak munkaszeretõférfiaknak és nõknek van részük. Az angyalok is szorgalmas munkások: Isten szolgái az emberiség javára. A Teremtõnél nincs helye a semmittevésnek és a lustaságnak.”

„A teremtéskor Isten a munkát áldásnak szánta az ember szá­mára. Fejlõdést, erõt, boldogságot jelentett. A bûn átka következ­tében azonban megváltozott a föld állapota, és ez a munkára is kihat. Igaz, hogy ma a munka fáradsággal, gonddal, fájdalommal jár, de még most is a boldogság, az elõrehaladás forrása. Védelem a kísértésekkel szemben. A munka fegyelme mérsékli az önszere­tetet, szorgalomra, erkölcsi tisztaságra és állhatatosságra nevel. Része Isten nagy tervének, amellyel gyógyítani akarja az elesett embert… Amiképpen életre hívta Isten a Földet a káoszból a ma­ga szépségében, úgy mi is rendet és szépséget tudunk életre hívni a dolgok összekuszáltságából. Noha a bûn által minden megrom­lott, mégis örömünk telik jól végzett munkánkban, amely hason­ló Isten öröméhez, amikor végigtekintett mûvén a Föld teremté­se után, és mindent »igen jónak« talált.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 26. o.; Nevelés / Elõtted az élet, 214–215. o.)

Az elsõ emberpár már az Édenben is dolgozott. Az Atya és a Fiú szüntelen munkálkodik (Jn 5,17), és a mennyei angyalok is szorgalmas munkások (Zsid 1,14). Az újjáteremtett Földön pedig szintén lesznek feladatok, megbízatások (Mt 25,21). A Biblia szerint ahol élet van, ott munka is van.

Milyen rendelkezések vonatkoznak munkánk végzésére az egyetemes erkölcsi alaptörvényben, a Tízparancso­latban?

2Móz 20,2–3 • „Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihozta­lak téged Egyiptom földjérõl, a szolgálat házából. Ne le­gyenek néked idegen isteneid énelõttem!”

2Móz 20,9 • „Hat napon át munkálkodj, és végezd minden

dolgodat…”


2Móz 20,13 • „Ne ölj!”

2Móz 20,15 • „Ne lopj!”


I. parancsolat – „Mindaz, amihez jobban ragaszkodunk, ami csökkentheti Isten iránti szeretetünket és tiszteletünket, Isten he­lyét foglalja el szívünkben, s abból istent alkotunk magunknak.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 260. o.) Mindannyian megvizs­gálhatjuk önmagunkat az I. parancsolat és a fenti gondolat fé­nyében. Nem került az elsõ helyre az életünkben a munkánk, ha észrevétlenül is? Nem alkottunk belõle „idegen istent” ma­gunknak? A világban nyitott szemmel járva láthatjuk ennek a nagyon is reális veszélyét.

IV. parancsolat – „A parancsolat második része erkölcsi kö­telességgé teszi a megbízható, becsületes munkát. Méghozzá »minden dologban«. Az ember munkára teremtetett. »Ha vala­ki nem akar dolgozni, ne is egyék.« (2Thess 3,10/b) Az igazi munka az isteni teremtés mása. »Nemes harc« a képességek ki­csiszolásáért, az emberi személyiség fejlõdéséért. Aki a munkát veti meg, az életet veti meg. A parancsolat minden tevékenysé­günkben a legmesszebbmenõ tisztességet kívánja – a pályavá­lasztástól, a tanulás és fölkészülés komolyságától, a munkavég­zésen át a pénzkeresetig.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1991/3. 212. o.)

„A munka a hétnek hat napján éppoly fontos az ember testi és szellemi fejlõdése szempontjából, mint a nyugalom a he­tedik napon.” (J. H. Hertz-kommentár, Exodus, 218. o.)

VI. parancsolat– Nem szükséges különösebben bizonygat­ni azt, hogy az egészséget veszélyeztetõ, mértéktelen munka, a túlhajszolt életvitel milyen mértékben pusztítja az életet, s hogyan járul hozzá e parancsolat megsértéséhez.

„A parancsolat »betöltése« ezek után már könnyen kikövet­keztethetõ. Az ember feladata és kiváltsága, hogy építse az életet, növekedjék a szeretetben, s komolyan vegye az egész­séges életmódra vonatkozó isteni törvényeket éppúgy, mint a másik ember szolgálatára késztetõ isteni felhívásokat. Kerülje a rosszat, de a jóval is mértékletesen és megfontoltan éljen. A parancsolat betöltéséhez a nagy és átfogó bibliai tanítást: a mértékletességrõl szóló tanításokat kell magunk elé idéz­nünk.” (Reisinger János: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/1., 22. o.)

VIII. parancsolat – „Ez a rövid parancsolat is mindnyájun­kat megítél, ha nem futólag tekintünk rá és nem felszínesen értelmezzük… Meg lehet lopni a másik embert a tisztességte­len kereskedéssel, munkabérrel, méghozzá mindkét oldalról, akár a vásárló, akár az eladó, akár a munkaadó, akár a munka­végzõ oldaláról. Meg lehet lopni a közt is, rongálással, adócsa­lással, tiltott haszonszerzéssel. S lám, akkor már nemcsak az ál­lamok felelõs vezetõi, de a közember szájából is kikívánkozik: »Rablás az egész világ.« A 8. parancsolat a legáltalánosabban megsértett parancsolatok egyike… A munkabérek megállapí­tásában is bekövetkezhet a lopás. Keresztény ember számára elfogadhatatlan kategória a »konjunktúra« [= viszonyok ked­vezõ alakulása, a körülmények kedvezõ találkozása; gazdasági fellendülés]. Ezt kihasználva alakulnak ki ma is a »sikeres« és túlzottan jövedelmezõ gazdasági ágazatok, melyekben az igaz­ságosan járó rész többszörösét keresik meg az ott dolgozók. De mi lesz majd velük néhány év múlva? Ha sok ház épül, és keresett a kõmûves, s már nem tudja, mennyit kérjen el, de mi lesz vele a recesszió [= visszaesés, hanyatlás] idõszakában, amikor javításokra is alig futja majd az embereknek? A nyelv­tanár ki tudja hány ezer forint óradíjnál jár, de mit tesznek majd a többiek, akiknek ennyi pénzt kell kiadniuk érte? Õk nem azon ügyeskednek majd, hogy hasonlóképpen »megszed­jék magukat«? És kifizethetik sokan a »nagy pénzt« kocsijaví­tásra, taxira, ügyvédi megbízásokra, de közben nem forr ben­nük a méreg az aránytalanságok miatt, és valamilyen úton-módon nem próbálják meg »visszarabolni« az elrablottat? Így a társadalom lassanként »rablók barlangjává« lesz (Mt 21,13), és a történelem végén „tele lesz a Föld zsaroló tanyákkal« (Zsolt 74,20). Ezek a törvényszerûségek elvitathatatlanok, és mindig érvényesülnek, hiszen »a zsarolás megbolondítja a bölcs em-bert is, és az elmét elveszti az ajándék« (Préd 7,7).” (Reisinger Já­nos: A Tízparancsolat, Jó Hír, 1992/4., 262263. o.)

 

Hogyan végezzük a munkánkat a Biblia további kijelen­ téseinek fényében? Miért folytassanak a szellemi munkát végzõk – ha lehetõségük van rá – fizikai munkát is?

1Thess 4,11–12 • „Becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utánalássa­tok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek. Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.”

Kol 3,23–24 • „Valamit tesztek, lélekbõl cselekedjétek, mintaz Úrnak, és nem embereknek; tudva, hogy ti az Úrtól ve­szitek az örökség jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szol­gáltok.”

Mt 25,21 • „Az õ ura pedig mondta néki: Jól van, jó és hû szolgám, kevesen voltál hû, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.”

Péld 12,26 • „Drága kincse az embernek az õ szorgalma.”

(Pontosított fordítás szerint.)

Péld 31,13. 25. 27 • „Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel, kedvvel… Erõ és ékesség az õ ruhája; és nevet a következõ napnak… Vigyáz a háza népe dolgára, és a restségnek étkét nem eszi.”


„Az arányos emberi jellem szépsége a személyes kötelességek lel­kiismeretes végzésébõl fejlõdik ki. Ezért életünket hûség kell hogy jellemezze a legnagyobb és a legjelentéktelenebb dolgokban is. A kicsiny dolgokban való becsületesség, a hûség és szívélyesség sze­rény keretei között gyakorolva napfénnyel hinti be utunkat, és ha munkánkat a földön bevégeztük, akkor kitûnik majd, hogy minden hûséggel végzett, kicsiny feladat valahol jó hatást váltott ki, és hogy ez nem évül el soha többé!…

Minden kereszténynek kötelessége, hogy rendszerességre, ala­posságra és gyorsaságra szoktassa magát. A lassú és kontár munkásnak nincs mentsége. Ha valaki mindig dolgozik, de soha nem készül el, ennek az az oka, hogy nem viszi bele szívét-lelkét a munkába. A lassú, rossz hatásfokkal dolgozó embernek be kell látnia, hogy e hibáján változtatni kell. Fordítson nagy gondot az idõbeosztásra, hogy idejét a legeredményesebben használhassa fel. Egyesek ügyes és módszeres munkával öt óra alatt elvégzik azt, amit mások csak tíz óra elteltével. Egyesek állandóan dolgoznak a háztartásukban…, mert nem jól osztják be az idejüket. Lassan, pepecselve, sok munkával keveset végeznek.

Mindenki, aki akar, megszabadulhat nehézkességétõl és idõtrabló, rossz szokásaitól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, hogy mennyi idõre van szükség egy adott feladathoz. Azután feszítsük meg minden erõnket, hogy a megállapított idõn belül el­végezzük a munkát! Parancsolni lehet a kéznek, hogy mozogjon fürgébben… Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudato­san, hogy változtatnak a munkamódszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpedig a rossz szokásoké. Képességeik fejleszté­sével pedig a legjobb munkásokká válhatnának.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 519. o.; Krisztus példázatai, 237238. o.)

Világosan láthatjuk e sorokból, hogy a szorgalom távolról sem csupán a kezek, vagy megváltoztathatatlan, velünk szüle­tett adottságok dolga. A szív, a lélek elszántságával – mond­hatjuk így is: hit által – a kedvezõtlen állapot és szokások gyö­keresen megváltozhatnak. Végül is jellem kérdése tehát, hogy milyenekké válunk. A szorgalmas embernek az esze és a szíve éppúgy dolgozik, mint a keze, mégpedig teljesítõképessége legmagasabb szintjén.

„A fizikai munka gyakorlása nélkülözhetetlenül fontos az egészséghez és a testi fejlõdéshez. Másrészt pedig a kétkezi mun­kavégzés során az ügyesség, gondosság és gyorsaság elsajátítása az egészséges szellemi és jellembeli fejlõdés pótolhatatlan eszköze…

A csupán könyvekbõl származó mûveltség felületes gondol­kodást eredményez. A gyakorlati munka pontos megfigyelést igé­nyel, és megköveteli az önálló gondolkodást…

A fizikai munkát általában hanyagul, meggondolatlanul és ki­fogásolható módon végzik… rendszerint kénytelenségbõl, és nem saját választásból. A munkás nem szívvel-lélekkel dolgozik, s en­nek következtében nem tudja kivívni a megbecsülést sem önma­ga, sem mások elõtt. A fizikai munkára való nevelés célja az, hogy ezt a helytelenséget megszüntessük… Ne csak a helyes mun­kamódszereket sajátíttassuk el a gyermekekkel és a fiatalokkal, hanem azt az igyekezetet is fel kell kelteni bennük, hogy minden­ben tökéletesítsék magukat. Legyen céljuk, hogy munkájukat annyira tökéletesítsék, amennyire csak az emberi értelem és a kéz erre képes. Az ilyen nevelés az ifjúságot a munka uraivá, nem pe­dig annak rabszolgáivá teszi… Akik a legegyszerûbb munkában is tudományt látnak, azok annak nemes és szép oldalát is fel­fedezik, és örömet találnak pontos és hûséges elvégzésében.”

(Ellen G. White: Nevelés / Elõtted az élet, 237–238. o.)

Hogyan óv bennünket a Biblia a lustaságtól és a kénye­lemszeretettõl?


Péld 6,9–11 • „Ó, te rest, meddig fekszel? Mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kézösszefonás, hogy pihenjek, és így jön el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szûkölködé­sed, mint a pajzsos férfiú!”

Péld 18,9 • „Aki lágyan viseli magát az õ dolgában, testvére annak, aki tönkre tesz.” Péld 20,4 • „A hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nem lesz mit.”

2Thess 3,10–12 • „Amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közüle­tek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlan­kodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük õket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkál­kodva, a magok kenyerét egyék.”

1Tim 5,14/b • „… semminemû alkalmat se adjanak az ellen­ségnek a szidalmazásra.”


Itt található az igei alapja a közmondássá lett kijelentésnek, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Azonban figyeljük meg, pontosan hogyan is hangzik: „aki nem akar dolgozni…” Ha te­hát valakit súlyos betegség, idõs kor vagy más egyéb elfogad­ható körülmény nem gátol, egészsége, ereje van, csak egysze­rûen nem akar dolgozni, azokra vonatkozik a határozott apos­toli kijelentés.

„Szegény ez a testvér, és mindig is a társadalom terhe marad, hacsak el nem fogadja Istentõl kapott kiváltságát, és férfiúvá nem válik. Bárki találhat munkát, aki igazán keres, de ha figyelmet­len és nemtörõdöm, azok kapkodják el orra elõl az állásokat, akik tevékenyebbek. Istennek nem az a szándéka, testvérem, hogy nyomorban élj… Sokan nyernének vele, ha elcserélhetnék gaz­dagságukat testi erõddel. Ha cserélhetnének veled, akkor szellemi és testi erejük serény felhasználásával rövidesen ki is verekednék magukat az ínségbõl, és nem tartoznának semmivel senkinek. A körülmények nem azért látszanak ellened lenni, mert Isten ne­heztel rád valamiért, hanem mert nem használod az erõt, amit adott. Nem szándéka az, hogy tétlenségtõl rozsdásodjanak képes­ségeid, hanem hogy a használatban erõsödjenek meg.

A vallás, amely követõjének tartod magad, ugyanúgy megköve­teli, hogy hat napot munkára fordíts, mint azt, hogy szombaton­ként gyülekezetbe járj… Órákat, napokat, sõt heteket hagysz el­folyni anélkül, hogy bármit is elvégeznél… Isten ügyére hozol szé­gyent, ha megengeded magadnak a semmittevést, és adósságok halmozásával tartod el családodat… Ha kell, kelj fel még napfel­kelte elõtt. Tégy eleget minden ígéretednek, hacsak betegség nem sújt. Jobb, ha megtagadod magadtól a betevõ falatot és az alvást, minthogy másoknak adós maradj… A szorgosak és igyekvõk nemcsak magukat boldogítják, de nagyban hozzájárulnak mások boldogságához is. A rendezett anyagi helyzetet és kényelmet rend­szerint csak szorgos munka árán érjük el. Cselekvõ igyekezetre van szükséged. Ezt jelzi arcod minden vonása, elméd minden képessége… Nem akarod kenyeredet arcod verítékével megkeres­ni, pedig ez Isten utasítása. Ne hagyd félbe, amihez hozzáfogtál. Neveld magad rendszeretõvé. Rend a lelke mindennek. Ne fogj egyszerre több munkába, hanem amit megkezdtél, jól végezd, és fejezd be, mielõtt másba fognál… Aki csak kicsit is istenfélõnek tartja magát, annak ékesítenie kell e hitet, nem pedig arra adni al­kalmat, hogy meggondolatlan tettei miatt káromolják azt. »Ne tartozzatok senkinek semmivel« – mondja az apostol. Fivérem, most kellene megragadnod az alkalmat, és lustaságodat lerázva jó­vátenned az elmúltakat. Hadd lássa a világ, hogy az igazság új életet lehelt beléd… A kényelemszeretõ lelkeket el fogja nyelni az általános romlás.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, V., 131–133. o.)

Hogyan óv bennünket a Szentírás a másik véglettõl, a munkánk túlhajszolásától és erõnk kimerítésétõl? Mi­lyen okai lehetnek ennek?

Préd 4,6 • „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két marok teljessége nagy munkával és lelki gyötrelem­mel.”

Zsolt 127,2 • „Hiába néktek korán felkelnetek, késõn fe­küdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerel­mesének álmában ad eleget.”

Mt 6,25. 31–33 • „Azért mondom néktek: ne aggodalmas­kodjatok a ti életetek felõl, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felõl, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?… Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjá­tok: mit együnk, mit igyunk vagy mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ha­nem keressétek elõször Isten országát és az Õ igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.”

1Tim 6,9–10 • „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísér­tésbe, tõrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, me­lyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittõl, és ma­gukat általszegezték sok fájdalommal.”

Lk 12,15 • „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetet­lenséget, mert nem a vagyonnal való bõvelkedésben van az embernek az õ élete.”

„Sokan valóságos munkalázban töltik el egész életüket. Nem hagynak semmi helyet a lelki nyugalomnak, más irányú szelle-mi-lelki tevékenységnek és a családi, felebaráti kapcsolatok ápolásának, sõt Isten dolgainak – a személyes igekutatásnak, áhítatnak és szeretetszolgálatnak – sem. A hétköznapokban szinte semmit sem tudnak tenni rengeteg munkájukon kívül, és szinte elájulnak a fáradtságtól, amikor végre leteszik munká­jukat. Szombaton, noha ekkor nem dolgoznak, mégis fáradtak, mert a túlfeszített munka feszültségének megszûntével kitör rajtuk a kimerültség. Ezért sokszor (vagy éppen rendszeresen)még az istentiszteleteket is átalusszák. Így egész életüket el­égetik egy önmagáért való, s így a valóságban értelmetlen, vég­sõkig hajszolt munka oltárán. Sokan mintha a gondolkodástól és mindennemû lelki erõfeszítéstõl is a munkába menekülné­nek. Családtagjaikkal is alig váltanak szót, elsekélyesedik velük való kapcsolatuk is. Majdnem úgy robotolnak nap mint nap, mint a néma igásállatok, és így koptatják el egész életüket. Nemcsak nagyon sivár és értelmetlen az ilyen élet, hanem bû­nös is. Isten nem erre teremtett minket. Még rosszabb, amikor örökös aggodalmaskodásból, az anyagiak emberi biztosítása céljából hajszolja magát valaki szüntelenül, s emiatt nem nyug­szik sohasem. Ez hitetlenség, Jézus megállapítása szerint pedigegyenesen »pogány« magatartás. Úgy fél az élet gondjaitól az ilyen ember, mintha soha nem is hallott volna a Teremtõ, Fenn­tartó, rólunk szeretettel gondot viselõ Istenrõl, akinek könnyû és egyszerû ellátni minket minden szükségessel, bármilyen kö­rülmények között is, ha bízunk benne és igényt tartunk a se­gítségére.”
(Vankó Zsuzsa: Reformáció gyakorlati életünkben, Idõszerû Bib-lia-tanulmányok, 1999, 132133. o.)

„A Biblia senkit sem ítél el a gazdagságáért, ha becsületesen ju­tott ahhoz. Nem a pénz, hanem a pénz szeretete minden rossznak a gyökere. Isten ad az embernek erõt a gazdagság megszerzéséhez, és annak a kezében, aki Isten sáfáraként cselekedve anyagi javait önzetlenül használja, a gazdagság áldás mind a gazdagnak, mind a világnak. De sokan, akiket a földi kincsek iránti érdeklõdésük annyira leköt, hogy érzéketlenné válnak Isten követelményeivel és embertársaik szükségleteivel szemben, gazdagságukat saját felma­gasztalásuk eszközének tartják. Házhoz házat, földhöz földet hal­moznak, otthonukat megtöltik luxustárgyakkal, miközben körü­löttük emberek nyomorognak és vétkeznek, betegeskednek és meg­halnak. Akik így önzõ módon csak önmaguknak szolgálnak, nem Isten tulajdonságait fejlesztik ki magukban, hanem a gonoszét. Ezeknek az embereknek szükségük van az evangéliumra. Tekin­tetüket az anyagi dolgok hiábavalóságáról az el nem múló gazdag­ság értékei felé kell irányítani. Meg kell tanulniuk az adakozás örömét, és hogy milyen áldás Isten munkatársának lenni…

A pénz csak akkor ér többet a homoknál, ha életszükségletek megteremtésére, mások áldására és Krisztus ügye elõbbrevitelére használjuk fel. A felhalmozott vagyon nem csak haszontalan, de átok is: lélek számára állított csapda, amely kiöli az emberbõl a mennyei kincsekhez való ragaszkodást. Az ilyen vagyon az, amely felhasználatlan talentumokról és elmulasztott alkalmakról tanús­kodik majd az ítélet napján, és elmarasztalja tulajdonosát.” (Ellen

G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 144145. o.; Krisztus példázatai, 243. o.)


„Micsoda marad meg az embernek minden munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, mellyel mun­kálkodott a nap alatt?” (Préd 2,23)

Dn 2,34–35 • „Nézted, amíg egy kõ leszakadt kéz érintése nélkül, és ledöntötte azt a szobrot vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzta azokat. Akkor eggyé zúzódott a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és olyanok lettek, mint a nyári szérûn a polyva, és felkapta azokat a szél, és helyüket sem találták azoknak. Az a kõ pedig, amely leütötte a szobrot, nagy heggyé lett, és betöltötte az egész földet.”

Hab 2,13–14 • „Avagy íme nem a Seregek Urától van-e ez, hogy a népek tûznek építenek, és a nemzetek a hiábavaló­ságnak fáradoznak? Mert az Úr dicsõségének ismeretével betelik a föld, amiképpen a folyamok megtöltik a ten­gert.”

Zsolt 90,17/b • „A mi kezünk munkáját tedd állandóvá né­künk, a mi kezünk munkáját tedd állandóvá!”

Jn 6,27 • „Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, ha­nem az eledelért, amely megmarad az örök életre…”

Ésa 13,12 • „Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál.”

Zak 9,16 • „Megsegíti õket az Úr, az õ Istenük ama napon, mint az Õ népének nyáját, és mint koronakövek ragyog­nak az õ földjén.”


Láthattuk az elõzõ kérdéseknél, hogy a Biblia egyértelmûen felszólít a gondos, szorgalmas és lelkiismeretes munkavégzés­re mint erkölcsi kötelességünkre, a jellemfejlõdésünk fontos eszközére, illetve a keresztény bizonyságtételünk elengedhe­tetlen hátterére. Ugyanakkor nem hallgatja el azt sem, hogy mi lesz a végsõ sorsa mindannak, amit itt, ezen a világon lét­rehozunk. A bibliai próféciák határozott választ adnak Sala­mon kérdésére: az ember munkájából „…semmi, de semmi nem marad fenn. Vajon miért nem? Miért nem maradnak fenn a történelem impozáns építményei, a kultúra legjelesebb alko­tásai és a civilizáció nagy teljesítményei? Azért, mert mind­egyik a bûn szennyétõl fertõzött. Azért, mert itt a földön mindent áthatott a rossz jelenléte. Azért, mert a legszebb építménybõl is »a kõ kiált a falból« (Hab 2,11). Ha az elemek, szerkezetek, papírlapok, szobrok és festmények beszélni tud­nának, valamennyi számot adhatna történelmének sok-sok viszontagságáról, a létrejöttét végigkísérõ hazugságok, csalá­sok, vétkek folyamatáról. A földet »tûzõzön« (2Pt 3,7. 12) kell hogy megtisztítsa, helyet készítve majd az olyan világ­nak, melyben »igazság lakozik« (uo. 13. vers).”
(Reisinger János: A Biblia elsõ vázlatpróféciája – Merre tart a történelem? IV., Jó Hír, 1990/4., 295. o.)

Mózes nevezetes imádsága végén azt kéri, hogy legyen ál­landó, maradandó a keze munkája, az, amiért fáradozik. Mi­lyen munka tehát az, aminek az eredménye, gyümölcse a tûz­özönt is túléli?

„A Biblia szerint világunkban egyetlen maradandó érték lé­tezik: az önzésébõl kigyógyult, szeretetteljes emberi jellem. Ez azért maradandó, mert Isten az ilyen embereket támasztja fel az örök életre. A földi élet erényeibõl, teljesítményeibõl sok minden »megég«, ami »fa, széna, pozdorja« (1Kor 3,12–13). Csupán az »arany, ezüst, drágakõ« marad meg, azaz a hit által végrehajtott jó cselekedetek, melyek az igaz jellemhez vezet­tek… A legnagyobb, az egyedül maradandó érték Isten és a zsoltáríró szemében: a kegyelem által megváltozott, önzõbõl önzetlenné vált ember.” (Reisinger János: Életösszegzés kérésekkel – A

90. zsoltár. In Zsoltárok világa, 94. o.)

Mindezek ismeretében áll elõttünk az igazán nagy feladat: megtalálni az érzékeny határvonalat nemcsak a restség és a munkamánia, de a „tûznek építõ” világi munka és „kezünk ál­landó munkája” – a jellemünk megváltozásáért és a mások éle­tének megjobbításáért, és ezáltal megtartásáért tett erõfeszíté­seink – között is…

„Jézus vidáman és tapintatosan végezte munkáját. Sok türe­lemre és lelkiségre van szükségünk ahhoz, hogy a Biblia vallását behozzuk az otthoni életbe és a munkahelyre, hogy elviseljük a világi ügyek okozta megterhelést, és szemünket mégis egyedül Is-ten dicsõségére szegezzük. Krisztus ezen a ponton segít. Sohasem volt annyira elfoglalva a világi gondokkal, hogy ne lett volna ar-ra ideje, hogy törõdjön a mennyei dolgokkal… Jézus igyekezett megtörni azt az ámító varázst, mely az embert a földi dolgokhoz láncolja. Az evilági dolgokat igazi helyükre tette, s alárendelte az örök érdekeknek, de nem becsülte le fontosságukat. Azt tanította, hogy a menny és a föld együvé tartozik, és az isteni igazság isme­rete felkészíti az embert a mindennapi élet kötelességeinek jobb teljesítésére.” (Ellen G. White: Jézus élete, 52–53., 202. o.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.