Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kereszténység a családban I.

2009.04.12

„Boldogságunk a szeretet, az együttérzés és az egymás iránti elõ­zékenységünk ápolásától függ… Aki otthon keresztény, az minde­nütt keresztény.”*

Miért nélkülözhetetlen Isten segítsége családi kapcsola­taink ápolásához?

1Krón 28,9 (vö. Zsolt 139,2–3. 15–16) • „…mert az Úr min-den szívbe belát, és minden emberi gondolatot jól ért.”

Zsid 5,2 • „…képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévely­gõkkel…”

Zsid 4,15 • „…megkísértetett mindenekben, hozzánk hason­lóan, kivéve, hogy nem vétkezett.” (Helyesbített fordítás.)

Egyedül Isten ismeri a teremtményeit. Gondolataikat, indíté­kaikat csak Õ látja. Az emberi személyiség – lelki és fizikai adottságaival, múltjával és jövõjével, indítékaival és természeté­vel – átláthatatlan titok marad az emberi szem számára. Egye­dül Atyánk ismeri genetikai örökségünket, formáltatásunk tör­ténetét, sõt a zsoltáros szerint még helyes önismeretre is csak

* Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.

Õáltala jutunk el (Zsolt 139,23–24). Milyen sokfélék is va­gyunk! Vajon gondolhatta-e Dániel, hogy mi foglalkoztatja po­gány uralkodója gondolatait (Dn 2,29)? Isten azonban látta, és válaszolt Nabukodonozornak úgy, ahogyan õ is megérthette. Ennek során használta fel Dánielt is üzenete tolmácsolására. Is-ten segítsége nélkül, anélkül, hogy átéreznénk kicsinységünket, lehetetlen vállalkozás egymásra jó hatással lennünk, akár csak legszûkebb környezetünkben is. De nem csak tudásban, ember­ismeretben vannak hiányosságaink. Krisztus eljött, és alázattal, önzetlenül azonosult teremtményei sorsával. Küzdelmeiket, kí­sértéseiket maga is elszenvedte, megízlelte. Ennek az isteni sze­retetnek a szemlélése és egyre mélyebb megértése tehet alkal­massá minket az embertársainkkal való értelmes együttélésre. Ezt a lelkületet tanulhatjuk meg az Emberfia Krisztustól, aki soha „nem szemeinek látása szerint ítél” (Ésa 11,3).

Mi a célja Istennek már a teremtés óta társas kapcsola­tainkkal, így a családdal is?

1Móz 2,18 • „…szerzek néki segítõtársat, hozzá illõt.”Eféz 5,28–29 • „Úgy kell a férfiaknak szeretni a feleségüket, mint a tulajdon testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az õ tulajdon testét nem gyûlöl­te, hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképpen az Úr is az egyházat.”

Egymás kölcsönös segítése, táplálása, ápolása Istentõl kapott szolgálatunk. Ez a legjobb iskola a szeretet megtanulására, erre adott és ad követendõ példát Krisztus választottaiért, „meny­asszonyáért” való fáradozásával. Isten tervei szerint részünk van egymás jellemfejlõdésének kimunkálásában. Túl a már e földön megtapasztalható örömökön, amelyekben családi kap­csolataink során részesülhetünk – a szülõi, testvéri, házastársi, gyermeki szeretet megtapasztalása –, a legmaradandóbb jó ki­munkálására is fel akar használni bennünket Atyánk, egymás javára. „A Krisztus képmására átalakult jellem az egyetlen kincs,amit ebbõl a világból magunkkal vihetünk… Életünk a fejlõdés minden szakaszában tökéletes lehet, mégis, ha Isten szándéka tel­jesül az életünkben, állandó növekedést tapasztalunk majd.” (El­len G. White: Gyermeknevelés, 108–109. o.) Mindannyiunknak vannak erõsségeink és hiányosságaink is. Isten arra adta a közvetlen emberi kapcsolatokat, hogy a jellemfejlõdésünket szolgálhas­sák. Miközben az általunk méltatlannak ítélt embereket és kel­lemetlen helyzeteket is megtanuljuk elhordozni, mennyeiAtyánk formálja, tisztítja jellemünket. Így hat ránk vissza hit által és szolgálja javunkat minden emberi kapcsolatunk.

„Elsõ fia születése után Énók mélyebb tapasztalatokat szerzett, szorosabb közösségbe jutott Istennel. Még jobban felismerte, hogy Isten gyermekének mi a kötelessége és a felelõssége. Amint látta a gyermek atyja iránti szeretetét, az atyai védelembe vetett egysze­rû bizalmát, érezte fia iránti mélységes, sóvárgó szeretetét, drága leckét tanult meg Isten ember iránti, Fia odaáldozásában meg­mutatkozó szeretetérõl, és arról a bizalomról, amelyet Isten gyer­mekei mennyei Atyjukba vethetnek… Jusson eszedbe, hogy fiaid és leányaid Isten családjának ifjabb tagjai, akiket gondjaidra bí­zott, hogy a menny számára oktasd és neveld õket.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 136. o.)

Mit tanít a Biblia a férfi és a nõ egymást segítõ, kiegészí­tõ szerepérõl?

Préd 4,12 • „Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten el­lene állhatnak, és a hármas kötél nem hamar szakad el.”

Eféz 5,21–22. 25 • „Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében… Ti asszonyok… (vö. Kol 3,18; 1Pt 3,1) Ti férfiak… (vö. Kol 3,19; 1Pt 3,7).”

Két egyenrangú, ám testi és lelki adottságaiban alapvetõen el­térõ lényt rendelt Isten egymás társául a házasságban. Férfi és nõ – különösen a bûneset után – csak akkor maradhat együtt, ha biztos alapot találnak közös életükhöz. Ez mindkét fél ré­szérõl önmegtagadást és alkalmazkodást igényel. „A férj és a feleség tanúsítson egymás iránt tiszteletet és szeretetet. Törõdjön mindenki a másikkal… Mindketten tanulmányozzátok, hogyan tudtok alkalmazkodni egymáshoz, és nem különbözni… A gyen­géd, szelíd módszerek alkalmazása meglepõ változást hoz majd életetekben… A szeretet nem létezhet sokáig, kifejezésre juttatás nélkül. Ne engedd, hogy a veled összekapcsolt szív éhezzen a ked­vesség és rokonszenv hiánya miatt! Csodálatos ösztönzést és örö­met jelent, ha értékelnek bennünket. A megértés és a megbecsülésarra serkent, hogy igyekezzünk tökéletesek lenni. És a szeretet is fokozódik, miközben nemesebb célokra sarkall… A sok kis fi­gyelmességbõl, az élet számos apró eseményébõl és az egyszerûelõzékenységbõl fakad a boldogság. És az ellenkezõje is igaz: a ba­rátságos, bátorító, szeretetteljes szavak és az apró figyelmességek elhanyagolása idézi elõ az élet nyomorúságát. E földi létünk vé­gén meglátjuk, hogy énünk megtagadása a körülöttünk élõk ja­váért és boldogságáért adja a rólunk szóló feljegyzések legjavát a mennyei könyvekben.”
(Ellen G. White: Boldog otthon, 292–294. o.)

Az apostolok tanítása szerinti engedelmesség követelménye tehát mindkét félre, férfira és nõre egyaránt érvényes. Ugyan­az a lelki indíték, az istenfélelem készteti õket erre. Eközben sajátos szolgálatuk, a házasságon belüli szerepükben meglévõ különbözõség érvényesül egymás javára és megmentésére. Jól érzékeltetik ezt az apostoli írásokban található megszólítások is: „ti asszonyok”, „ti férfiak” – ezt és ezt tegyétek meg egy­másért, így járuljatok hozzá a közös gyõzelemhez, a fizikaivagy sokkal gyakrabban a lelki támadásokkal szemben. És „ketten ellene állhattok annak”.

Hogyan lehet harmonikus a házasság?

1Pt 3,1. 3–4. 7 • „Hasonlóképpen az asszonyok engedelmes­kedjenek a férjüknek, hogy ha némelyek nem engedel­meskednének is az igének, feleségük magaviselete által ige nélkül is megnyeressenek: akinek ékessége ne legyen külsõ, hajuk fonogatásából és arany felrakásából vagy öl­tözékek felvevésébõl való, hanem a szív elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten elõtt. A férfiak hasonlóképpen, együtt lak­janak értelmes módon feleségükkel, az asszonyi nemnek mint gyöngébb edénynek tisztességet tévén, mint akik örökös társaik az élet kegyelmében, hogy a ti imádságai­tok meg ne hiúsuljanak.”

A bûn átkos következményeként uralkodás és epekedés feszül majd egymásnak a maga változatos fegyvertárával férfi és nõ részérõl – szólt az isteni kijelentés (1Móz 3,16). Ezzel szem­beni küzdelemre szólít fel az apostol tanácsa. A cél: összhang­ra jutni, és azt megõrizni lelkileg és testileg egyaránt.

Az Ige mindkét fél számára bemutatja az ehhez szükséges viselkedést. Egy férfi helyzetét, akit egyébként is az uralni vá­gyás kísért, nem szabad fölösleges csatározásokkal nehezíteni („engedelmesség” – lázadás helyett). Nagyon jó példák erre Abigail, illetve Eszter történetének mozzanatai (1Sám 25. fej.; Eszt 4–5., 7. fej.). A nõ számára az egyetlen járható út férje megnyeréséhez a szelíd, értelmi alapon álló szeretet. A belsõ értékekbe („ékessége ne legyen külsõ”) vetett biztos hittel a „gyengébbnek” erõsebb befolyása lehet a jóra.

A férfi küzdelme más természetû. Megtanulni „tisztességet tenni”, vigyázni a fizikailag gyengébbre. Mindezt nem ural­kodva – indulatai, vágyai szerint –, hanem „értelmes módon”. Mindkét félnek Isten ad erõt egymás szolgálatához.

A házasság önuralmat és feltétel nélküli szeretetet igényel. Amikor mindkét fél le tud mondani a másik javára arról, ami neki jó, akkor a kapcsolatukon Isten áldása és jelenléte nyug­szik meg. Így a lobogó szerelem a sokkal tartósabb ragaszko­dó szeretetté szelídül.

A kapcsolat fejlõdik, és egyre inkább kiteljesedik. A közö­sen eltöltött hónapok, évek – a közös tapasztalatok, küzdel­mek, próbák elmélyítik az összetartozás érzését és bizonyos­ságát. Kísértések eközben is folyamatosan jelen vannak mind­két ember életében, de a beszélgetések, a közös imádságok, igei élmények megtartó és gyógyító ereje érvényesül. Minden­nek az alapja az Isten és egymás elõtti õszinteség. Mert igaz a mondás: „egy házasság sok hányattatást és küzdelmet kibír, de egy dolgot nem: ez pedig az õszinteség hiánya”.

Csakis ilyen lelki közösség biztosíthatja az uralkodás és az epekedés nélküli házaséletet, beleértve a testi kapcsolatot is. Ennek fenntartásáért meg kell tanulni a gyengédség és a fi­gyelmesség változatos és állandó kifejezését, amelynek követ­kezménye a kényszeredettség nélküli testi kapcsolat, amit nem az önzés diktál, hanem az összetartozás intimitása.

Sajnos a bennünket körülvevõ világ nincs tekintettel a házas­ágy szentségére (Zsid 13,4). Az érzelgõs szerelmi sorozatok­tól, szappanoperáktól kezdve a legdurvább pornográfiáig min-dent felvonultat a gonosz, hogy pótlékaival gyengítse a tiszta szerelmet. De Istennek van orvossága minden olyan kisebb-na-gyobb érzelmi válságunkra, sérülésünkre, amely a paráznaságra kísértene (lásd Mt 5,28). Minden bajunkkal, lehetõleg házas­társunkkal együtt keressük Istent, hogy gyõzelmet adhasson!

„Ha nehézségek, gondok és csüggesztõ körülmények támadná­nak is, se a férj, se a feleség ne élje bele magát abba a gondolatba, hogy házasságuk tévedés vagy csalódás! Határozzátok el, hogy egymás számára azzá váltok, amivé csak lehet! Legyetek tovább­ra is oly figyelmesek, mint kezdetben. Minden módon támogas­sátok egymást az élet küzdelmeiben! Gondolkodjatok azon, ho­gyan tudnátok elõsegíteni egymás boldogságát! Kölcsönösen sze­ressétek egymást, és legyetek türelmesek egymáshoz! Akkor a há­zasság nem fogja a szeretet végét jelenteni – hanem a szeretet a há­zassággal kezdõdik el igazán. Az õszinte barátság melege, a szíve­ket egymáshoz kapcsoló szeretet a mennyei boldogság elõíze lesz.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 92. o.)

Milyen közös felelõsséget hordoznak a szülõk egy gya­rapodó családban?

Bír 13,7–9 • „Íme terhes leszel, és fiat fogsz szülni. Azért most se bort, se más részegítõ italt ne igyál, és semmi tisz­tátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz az a gyer­mek, anyja méhétõl fogva halála napjáig. Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és mondta: Kérlek, Uram! Az Is­tennek amaz embere, akit küldtél, hadd jöjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendõ gyermekkel. És meghallgatta az Isten Ma-noah kérését, mert az Istennek angyala megint eljött az asszonyhoz…”

„Manoah pedig az Úrhoz könyörgött…” – olvassuk a történet­ben, és bátorító a folytatás: „az Istennek angyala megint eljött”. Ez a lehetõség – Isten tanácsa, bölcsessége – minden imádko­zó szülõ, házaspár rendelkezésére áll. Manoah nem csak tudo­másul vette az isteni megbízatást, de minél többet akart meg­tudni az Isten akarata szerinti nevelésrõl. Ma sem kisebb a fel­adat, és ma sem gyengébb a hitbõl elmondott imádság.

A megszületõ gyermek két örökséget feltétlenül a magáé­nak mondhat. Az egyiket génjeiben hordozza, szüleitõl kapta. Ezek a tulajdonságok igyekeznek majd belülrõl befolyásolni élete döntéseit és egész jellemfejlõdését. Másik öröksége a hús-vér szülei, akik kívülrõl, nevelés útján is megragadják a be­folyásolás lehetõségét – miközben õk maguk is Isten kezében formálódnak. Tökéletlen próbál a tõle született tökéletlenbõl valami jót nevelni!

„A szülõk méltán kérdezhetik: Kicsoda alkalmas ezekre a dol­gokra? Egyedül Isten teheti õket alkalmassá erre, s ha kihagyják Õt, ha nem keresik segítségét és tanácsát, akkor vállalkozásuk va­lóban reménytelen. Azonban az ima, a Biblia kutatása és a buz­gó lelkesedés e fontos kötelesség sikerét hozhatja, s idejük és törõ­désük százszorosan megtérül majd…

Ha létezik kötelesség, amely a többi felett áll, és amely megkö­veteli az értelem mûvelését, a szellemi és fizikai erõk állandó igénybevételét, amely egészséget és jó kedélyt igényel, akkor a gyermekek nevelése az.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 41., 43. o.)

Gondoljuk át közösen az alábbi tanácsokat a szülõk szere­pérõl!

Az apa: „A gyermekek támogatást és irányítást várnak apjuk­tól, ezért szükséges, hogy az apának helyes fogalmai legyenek az életrõl, valamint azokról a hatásokról és kapcsolatokról, amelyek a család javát szolgálják… Az apának a családja élén kell állnia, de nem úgy, mint egy nagyra nõtt fegyelmezetlen fiú, hanem mint erõs jellemû, szenvedélyein uralkodó férfi… Apák, annyi idõt töltsetek gyermekeitekkel, amennyit csak lehet!”

Az anya: „Isten után az anyának a jóra való befolyása a leg­erõsebb a földön… Egy feleség és anya szívéhez kötheti férjét és gyermekeit szelíd szavakban és udvarias viselkedésben kifejezett szeretetével, amit törvényszerûen gyermekei is követnek majd… A csecsemõ olyan az anya számára, mint a tükör, amelyben meg­láthatja saját szokásainak és viselkedésének visszatükrözõdését.” (Ellen G. White: Boldog otthon, Az apa méltósága és felelõssége, Az édes­anya befolyása c. fej.)

Istennél nincsen lehetetlen. Bárkit kész és képes felkészíteni szülõi feladatára. A felnõtt részérõl egyetlen döntés teszi mind­ezt lehetõvé: a belátás. Annak elismerése, hogy formálódnom kell mennyei Atyám kezében. Mindenki jó és alkalmas szülõ lehet, akinek napi tapasztalata a harc és a gyõzelem – önmaga felett. „A szülõk térjenek meg és ismerjék fel, mit jelent az Isten akarata elõtti meghajlás – ha kisgyermekként foglyul ejtik gondo­lataikat Jézus Krisztus akarata szerint –, mielõtt helyesen képvi­selhetnék azt az irányítást, amelynek Isten szándéka szerint létez­nie kellene a családban.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 260. o.)

Mit kell feltétlenül tudnunk a gyerekekrõl?

Mt 18,1–4 • „Aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyer­mek, az a nagyobb a mennyeknek országában.”

Lk 18,15–17 • „Bizony mondom néktek: aki nem úgy fo­gadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.”

Már néhány évtized elteltével könnyen elfelejtjük, milyen is volt kisgyermeknek lenni. Sokszor zavarnak minket a gyerekek (ahogyan a tanítványokat is, akik el akarták küldeni õket Jézus­tól), vagy éretlen kis lényeknek tartjuk õket, akik nem ismerik a felnõttek világát. Jézus nemcsak tanításaival, de tetteivel is cá-folta ez elõbbi, „felnõttes” gondolkodást. Példaként állította a tanítványok elé a gyermeki alázatot és a hitet. Nem azt mond­ta, hogy hibátlanok, de e két vonásukat egyenesen az üdvösség feltételeként említette. Milyenek is tehát a gyerekek?

„A gyermekszív érzékeny és meleg. Könnyen boldoggá tehetõ, de könnyen elszomorítható… Ne riaszd el õket magadtól együtt­érzésed hiányával – legyél mellettük gyermekes játékaikban, örö­mükben és bánatukban. Sohase ráncold össze a homlokodat, ne használj éles szavakat!… Az apák és anyák saját jellemüket ta­nulmányozhatják gyermekeikben. Gyakran megalázó tanításo­kat olvashatnak, amikor saját tökéletlenségeiket látják megismét­lõdve fiaikban és lányaikban. Miközben igyekeznek elnyomni és helyesbíteni gyermekeik örökölt gonosz hajlamait, a szülõk kérje­nek Istentõl kétszeres türelmet, kitartást és szeretetet.” (Ellen G. White: Boldog otthon, 146., 262. o.)

Ahány gyermek, annyi különbözõ természet. A szülõ fel­adata, hogy a legkülönbözõbb vérmérsékletû és adottságú gyermekekhez is ugyanúgy utat találjon. Biztos nevelési alap­elvek létezhetnek, de az alkalmazás minden gyermeknél más „nyelvet”, más megközelítést igényelhet. „A szülõknek imád­kozó szívvel kell megfigyelni õket… Szánjatok idõt arra, hogy megismerjétek a gyermekeiteket! Vannak gyerekek, akiknek a ne­velése és fegyelmezése több türelmet és kedvességet igényel… Le­hetnek kiaknázatlan erõik, melyeket felébresztve alkalmassá vál­nak olyan feladatok elvégzésére, amelyekkel messze túlszárnyal­ják sokat ígérõ társaikat.” (Ellen G. White: Gyermeknevelés, 141. o.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.