Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szombat áldásai

2009.05.30

            Milyen célra alapította Isten a teremtéskor a heti nyuga­lomnapot, a szombatot? Milyen áldást jelentett ez az el­sõ emberpár számára?

1Móz 2,2–3 • „Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az õ munkáját, amelyet alkotott, megszûnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. Megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon szûnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.”

Mk 2,27 • „És mondta nékik: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért.”

Jer 10,10. 12 • „De az Úr igaz Isten, élõ Isten õ, és örökké­való király… Õ teremtette a földet erejével, õ alkotta a világot bölcsességével, és õ terjesztette ki az egeket értel­mével.”


Miután Isten befejezte a teremtést, megáldotta és megszentel­te a nyugalom napját. A szombatot együtt töltötte teremtmé­nyeivel, akiknek ez volt életük elsõ teljes napja egymással és Alkotójukkal. Az édeni nyugalom és a teremtett világ csodái­nak, nagyszerûségének szemlélése közben a Teremtõ közelé­ben kezdték meg közös életüket. A szombat békéjének áldása Isten egyik legelsõ ajándéka volt az ember számára. Ezért is szentelte meg, különítette el, hogy tanítása és példaadása nyo­mán az ember örökre megérthesse: jellemfejlõdése szempont­jából nélkülözhetetlen a nyugalomnap. Javunkra, az emberiség áldására rendelte, megszabva vele az élet ritmusát, a tevékeny­ség és a megújító pihenés egymást váltó, erõsítõ rendjét.

„Isten könyörületes. Követelményei méltányosak, összhangban állnak jellemének jóságával és bõkezûségével. A szombatnak az volt a célja, hogy az egész emberiség áldására legyen. Isten nem azért teremtette meg az embert, hogy legyen, aki megünnepelje a szombatot. Hanem az ember teremtése után iktatta be a szomba­tot, hogy betöltse az ember szükségleteit…

Isten az ember számára különítette el ezt a napot, hogy mun­kája után megpihenhessen. Hogy amikor a földre tekint vagy fel­néz az égre, elgondolhassa: Isten mindezt hat nap alatt teremtet­te, a hetediken pedig megnyugodott. S amikor Isten végtelen böl­csességének kézzelfogható bizonyítékát látja, szíve megteljék Al­kotója iránti szeretettel és tisztelettel.” (Ellen G. White: Bizonyságtéte­lek, II., 582. o.)

Mire emlékeztet, illetve hogyan erõsíti a hitünket a szombati megnyugvás?

2Móz 20,8. 11 • „Megemlékezzél a szombatnapról, hogymegszenteljed azt… Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta azÚr a szombat napját, és megszentelte azt.”

5Móz 5,14. 15 (vö. 2Móz 12,25–27) • „De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja… És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Egyiptom földén, és kihozott on-nan téged az Úr, a te Istened erõs kézzel és kinyújtott kar­ral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.”

Ésa 66,22–23 • „Mert mint az új egek és az új föld, amelye­ket én teremtek, megállnak énelõttem, szól az Úr, azon­képpen megáll a ti magvatok és nevetek, és lesz, hogy hó­napról hónapra és szombatról szombatra eljön mindentest engem imádni, szól az Úr.”


„A szombat a teremtõi és megváltói hatalom jele. Istenre mutat mint az élet és tudás forrására. Felidézi az ember eredeti dicsõsé­gét, és ezzel bizonyságot tesz arról, hogy Isten újjá akar teremte­ni bennünket saját képmására.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Jó okunk van rá, hogy hálás örömben töltsük el szombat­jainkat. Elõször is mint Atyánk teremtményei, emlékezzünkÕrá, aki szeretetébõl megalkotott minket az Õ képére és ha­sonlatosságára, és azóta is – a bûn miatt megváltozott körül­mények közepette – gondoskodik rólunk. A szombat emelletta „megváltói hatalom jele” is. Hálát adhatunk az Õ megváltó kegyelméért, eszünkbe juthat fáradozása, ahogyan megkere­sett és „kihozott” minket „a szolgaságból”, hogy éljünk Jézus­ban új életet. Egyedül Krisztus, a bárány vére, nem a mi alkal­masságunk miatt kegyelmez nekünk és „oltalmaz” meg min­ket. Mindez az Õ munkálkodása – a miénk pedig, hogy ne csak a negyedévenkénti úrvacsorák, hanem minden lezárt hét és minden szombat az Õ könyörülõ szeretetérõl szerzett ta­pasztalattá váljon. „És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál… és kihozott.”

A szombat jövendõ reménységünkre, a végsõ szabadulásra tereli figyelmünket. Felemeli tekintetünket földi életünk vi­szontagságairól, és a számunkra oly nehezen elképzelhetõ gyõzelmes élet békéjének, nyugalmának elõképe és elõíze kí­ván lenni. Nem érdemes és nem szabad emberi rendelésekkel, törvényeskedõ módon nehezíteni magunk és egymás számára a szombat áldásainak elnyerését. Szombatünneplésünk lelkü­lete és tartalma Istennel való kapcsolatunk tükre. Emlékez­zünk hát Teremtõnkre, Megváltónkra, és kérjük hittel az Õ segítségét áldásainak elnyeréséhez. Ma kell megértenünk és megtanulnunk, hogy a nyugalomnap akkor tölti be Istentõl rendelt célját, ha már itt e földön teljesedik az ígéret: „szom­batról szombatra eljön minden test engem imádni”.

       Milyen áldásokat tartogat Isten számunkra a pihenõna­pon? Mire akarja felhasználni Isten a szombatot mint „jelet”?

2Móz 16,22–23 • „A hatodik napon pedig kétannyi kenye­ret szedtek… Ez az, amit az Úr mondott: a holnap nyuga­lom napja, az Úrnak szentelt szombat, amit sütni akartok, süssétek meg, és amit fõzni akartok, fõzzétek meg.”

Ap csel 16,13 • „És szombatnapon kimentek a városon kí­vül egy folyóvíz mellé, ahol az imádkozás szokott lenni, és leülve beszélgettek az egybegyûlt asszonyokkal.”

Mt 12,12 • „…Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.”

2Móz 31,13 • „Az én szombatjaimat bizony megtartsátok, mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségrõl nem­zetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ki titeket megszentellek.”


„A szombat értéke – mint nevelési eszköz – felmérhetetlen. Isten mindenre igényt tart, ami a miénk, de dicsõséggel megáldva és átalakítva adja vissza.” (Ellen G. White: Nevelés, 248. o.)

Sokszor szavakba öntjük vágyakozásunkat az örök élet bé­kéje, gondtalansága után, szombati beszélgetéseink mégis nem ritkán azt mutatják, mintha e világ hétköznapi dolgait egyet­len napra sem tudnánk mellõzni. Ne egy mesterségesen fenn­tartott szombati áhítatosság megõrzéséért fáradozzunk, in­kább vizsgáljuk meg életgyakorlatunkat és szívünket: miben kell megújulnia szokásaimnak, végsõ soron gondolkodásom­nak a szombatünnepléssel kapcsolatban? Elfáraszt, kimerít a szombat, vagy Isten áldásait élvezem az Ige, az emberi közös­ség, a természet közelsége által? Felkészülve vagy felkészület­lenül fogadom a szombatot? Tapasztalom-e az Istennek való szolgálat és az egymás építésének áldásait, örömét?

Hogyan segíthetik az alábbi tanácsok a szombati nyugalom és béke megvalósulását életünkben?

„A szombati elõkészületeket fejezzük be pénteken. Gondos­kodjunk arról, hogy a ruhák készen legyenek, s idõben fejezzük be a fõzést is… tegyünk félre minden világi elfoglaltságot… A készü­lõdés napján kell minden nézeteltérést elsimítani, mind a család­ban, mint a gyülekezetben. Engedjétek szívetekbõl eltávolítani a keserûséget és a haragot. Valljátok meg egymásnak bûneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.”

„Naplemente elõtt gyûljön össze a család, olvassanak fel Isten szavából, énekeljenek és imádkozzanak… Akik szeretik Istent, kövessenek el mindent, hogy örömtelivé, szentté és tiszteletre méltóvá tegyék a szombatot!… Amikor a nap lenyugszik, ima és dicsérõ ének jelezze a szent órák végét. Hívjátok Istent, hogy le­gyen veletek a munkahét gondjainak idején is.”

„Ételeink legyenek egyszerûek, de ízletesek. Olyan ételt készít­sünk, ami ritka örömnek számít, valamit, amit nem mindennap eszik a család… Ne pazaroljuk el ágyban töltve a szombat drága óráit!… A családtagok ha késõn kelnek, zavar és tülekedés támad a reggelihez és a szombatiskolához való készülõdés során. Kapko­dás, türelmetlenség lesz úrrá mindenkin… a szombat csak teherré válik. Ahelyett, hogy már elõre örülnének jövetelének, tartani fog­nak tõle… Ne tanítsuk arra a gyermekeket, hogy szombaton nem lehetnek vidámak, s hogy nem szabad kimenniük a lakásból.

Nem! Jézus kivezette tanítványait a tópartra szombaton, s ott ta­nította õket… Tanítsátok a gyermekeket arra, hogy felismerjék Krisztust a természetben! Vigyétek ki õket a szabadba, s mutassa­tok rá a természet minden szépségében a teremtõ Isten végtelen szeretetére és bölcsességére.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek a gyüleke­zeteknek, 219. o.; Gyermeknevelés, 372–379. o.; Bizonyságtételek, VI., 357. o.)

„Gyönyörûséged lesz az Úrban, és én hordozlak a föld magas­latain…” – ezek az ígéretek és áldások kapcsolódnak a szom­bat betöltéséhez. Cserébe Isten csak egyetlen dolgot kér: mer­jünk egy napot hetente a világ dolgai és kedvteléseink nélkültölteni – csak Õt keresve! Szánjuk oda életünk hetedrészétosztatlanul az Õvele való közösségre. A szombat célja nem a társasági élet utáni igényünk kielégítése, valamilyen kedvenc kikapcsolódás, idõtöltés vagy szórakozás keresése. „Ha meg­tartóztatod szombaton lábadat, és nem ûzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörûségnek hívod, az Úr szent és dicsõséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván…” (Ésa58,13–14) „Mert az Úr szája szólt…” – fejezõdik be az idézett szakasz. A szombat tehát jel, de nem pusztán egy vallás azo­nosító jele, hanem a Teremtõvel való hitbeli közösségnek, jel­lemformáló munkálkodásának a jele. A szombatünneplés leg­nagyobb áldása a megváltozott jellemen, az Istennel megbé­kélt ember lelki gyümölcsein mérhetõ le, „hogy megtudjátok,hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek”.

Mit tanulhatunk Jézus szombatünneplésébõl? Milyen végletes megközelítések jellemezhetik a szombattartá­sunkat?

Ésa 42,21 • „a törvényt naggyá teszi és dicsõségessé.”

3Móz 23,3 • „…a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja van.”

Lk 4,16 • „És ment Názáretbe, ahol felneveltetett: és be­ment szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és fel­állt olvasni.”

Jn 9,14 • „Mikor pedig Jézus a sarat csinálta, és felnyitotta ennek szemeit, szombat volt.”


Az Isten iránti igaz tisztelet mindig az embertársaink iránti könyörülettel és szolgálattal együtt van jelen Krisztus követõi életében. Jézus úgy követte a törvény tanításait, hogy közben nem vált törvényeskedõvé. A „gyülekezés napját”, a szomba­tot testvéri közösségben ünnepelte, de ha kellett, kiment a ter­mészetbe, hogy elérje az embereket, vagy sarat készített egy beteg gyógyításánál. Mindezt mégis úgy tette, hogy ne lazítsa fel a nyugalomnap Istentõl elrendelt elveit. Nem a maga ké­nyelmére fordította a szombat nyugalmát, de nem követte a fa­rizeusok komor, merev szemléletét sem. Így tette Krisztus „naggyá és dicsõségessé” a változhatatlan isteni rendeléseket.Õ volt a szombat igazi „Ura”, aki „emberfiaként” (Mt 12,8) adott nekünk példát a hetedik nap betöltésére.

Mivel a szombatünneplés mint gyakorlati magatartás jól lát­ható, komoly kísértést jelent az emberi természet számáraegymás méregetése, megítélése. Önzõ énünk minden ilyen külsõleg is megmutatkozó vallásos cselekedetnél két dolgot helyez elõtérbe: hangsúlyozni, „kidomborítani” azt, ami ne­kem megy; és méltatlankodni – lehet, hogy csak belül – ember­társam, testvéreim hiányosságain. Ez volt a farizeusi törvény­megtartás lényege is. Ugyanennek a gondolkodásnak egy má­sik megnyilvánulása, amikor a szombat igazságát fel nem is­merõkkel szemben érez a megszenteletlen emberi szív önbi­zalmat vagy értetlenséget. Az igazság így válhat kárunkra, ahe­lyett, hogy jellemfejlõdésünket szolgálná, példaként mások

számára is. „Ahogyan Isten „törvénye szent, igaz és jó” – a töké­letes Isten tükörképe –, úgy az a jellem, amelyet e törvénynek va­ló engedelmesség formált, szintén szent. Krisztus az ilyen jellemtökéletes példája. Ezt mondja: »Én megtartottam az én Atyámparancsolatait… Én mindenkor azokat cselekszem, amelyek né­ki kedvesek.« (Jn 15,10; 8,29) Krisztus követõi hasonlók lesznek Urukhoz, és Isten kegyelmébõl jellemük szent törvényének elvei­hez igazodik. Ez a bibliai megszentelõdés. Ez az átalakulás csak a Krisztusba vetett hit által, Isten bennünk lakozó Lelkének ere­jével lehetséges… A keresztény is érzi a bûn csábítását, de állan­dóan harcol ellene. Itt van szükség Krisztus segítségére. Az embe­ri gyengeség egyesül a mennyei erõvel, és a hívõ így kiált: »Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által.« (1Kor 15,57)” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 418–419. o.)

Hogyan ad tartalmat a „jézusi hit” és a „lélekben való imádás” a szombat megtartásának? Miért veszélyes és ér­telmetlen e nélkül bármely parancsolat betartása?

Jel 14,12 • „Itt van a szenteknek békességes tûrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!”

Jn 4,21 • „…az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az õ imádóiul.”

A törvény igazságának egyedül a hitben erõs, krisztusi jellem adhat igazi tekintélyt. A törvény cselekvése e nélkül a hit nél­kül „holt”, üres vallásosságot eredményez, míg a hit önmagá­ban való hangsúlyozása – mint ami mindenre elegendõ Isten elõtt – engedetlenséget és önzést szül.

„Isten akaratának cselekvése létfontosságú, ha jobban megakarjuk ismerni Õt. Ne hitessen el bennünket ez az oly gyakran ismételt kijelentés: »Csak hinned kell, ennyi az egész!« A hit és a cselekedetek két evezõ, amelyeket egyenlõképpen kell használ­nunk, ha elõre akarunk haladni a hitetlenség áramában. A ke­resztény a gondolkodás és a gyakorlat embere. Hite erõsen Krisz­tusban gyökerezik. Lelki életét hite és jó cselekedetei által tartjameg erõsen és egészségesen… Az Úr mindenkit kér, aki azt hiszi magáról, tudja, mi a hit, hogy bizonyosodjon meg róla: vajon nem csak egy evezõt húz-e, s ezért kis hajója szemernyit sem ha-lad elõre, mert csak körbe-körbe forog. A hit értelmes cselekede­tek nélkül halott. Az Isten gyógyító erejébe vetett hit nem fog megmenteni bennünket, ha ez nem párosul jó cselekedetekkel.” (Thoughts on faith from Ellen G. White, 35., 39. o.)

Ragadjuk meg tehát „mindkét evezõt” és ne önmagunk kö­rül forogjunk! A szombat emberi megítélés szerint hibátlan, formai megtartásához elég az emberi igyekezet (lásd Saulus „törvénybeli feddhetetlenségét”!), de krisztusi betöltéséhez õszinte önvizsgálat, alkalmatlanságunk és tehetetlenségünk belátása, valamint élõ hit szükséges. „Az Atya is ilyeneket keres az Õ imádóiul” – és Lelkét ajánlja nekik segítõül.

Mire készít fel minket mennyei Atyánk a szombat áldá­sai által? Miért különösen idõszerû szombatünneplésünk lelki megújításán fáradoznunk?

Jel 14,7–10 • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget:mert eljött az õ ítéletének órája. És imádjátok azt, aki te­remtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrá­sait. És más angyal követte azt, mondván: Leomlott, le­omlott Babilon, a nagy város, mert az õ paráznaságánakharagborából adott inni minden pogány népnek. És har­madik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét fel­veszi vagy homlokára vagy kezére, az is iszik az Isten ha­ragjának borából…”

Mt 24,20–22 • „Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon: Mert akkor nagy nyomo­rúság lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem lesz soha. És ha azok a napok meg nem rövi­díttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.”


„Az igazi szombat megtartása, ahogy az Isten törvénye megszab­ja, a Teremtõ iránti hûség bizonyítéka. Míg az egyik csoport a föl­di hatalmaknak való engedelmesség jelét… veszi fel, a másik a menny tekintélyéhez való hûség jelét választva megkapja Isten pecsétjét. Mindeddig sokan rémhírterjesztõknek tartották a har­madik angyali üzenet igazságainak hirdetõit… De amikor a va­sárnapünneplés kötelezõvé tételének kérdése mindenütt vita tár­gya lesz, kiderül, hogy közeledik ez a kétségbevont és el nem hitt esemény, és a harmadik üzenet még soha nem tapasztalt hatást vált ki.” (Ellen G. White: Korszakok nyomában, 539. o.)

Az elmúlt 2008-as év élelmiszerválsága vagy továbbgyûrûzõ gazdasági krízise, az ökológiai válság félelmetes kibontakozása egyre hangosabbá teszi a „hogyan tovább?” kérdését. Bár a vallásszabadság korlátozása ma még nehezen megvalósítható, a válságkezelés gondolatához már most szorosan társul a va­sárnapi nyugalomnap jelentõségének megerõsítése, ahogyan ezt a következõ nyilatkozatok is jelzik: „A ritmikusan vissza­térõ hetedik napot Isten magának foglalta le: a nyugalom nap­jává tette, ami az ember biológiai ritmusához alkalmazkodik… A Biblia szerint ezen a napon semmiféle munkát sem szabad végezni, és másokkal sem végeztetni… Ezen a napon ki kell küszöbölnünk minden kényszerítõ tényezõt, ki kell zárnunk a hétköznapok gondjait, mindent, ami a napi munkához köti az embert… Korunkban a vasárnap veszélybe került… Csak olyan termelõi, kereskedelmi és szolgáltatási egység mûköd­jön, amely a vasárnap eredeti célját és értelmét nem veszélyez­teti, hanem ellenkezõleg: azt szolgálja. Mindnyájunk érdeke, hogy összefogjunk évezredes örökségünk megvédéséért!” (A Magyar Katolikus Püspöki Kar Iustitia et Pax bizottságának nyilatkozata, Bp., 2008. május 30.)

„A pénzügyi válság egy mélyebb lelki válság és elhibázott értékrendszer jele. Az emberi munka értékét és értelmét a földre döntötte a profitért való általános hajsza… A klímavál­tozás az emberiség nagy része számára felveti az életben ma­radás kérdését; illetve erõs politikai vezetés… szükséges ah­hoz, hogy ne csak az állampolgárok értelmét, hanem szívét is megnyerjék…

A mértékletesség mint központi érték kell hogy meghatároz­za ezt az életstílusváltást… Ugyanebben a szellemben a püs­pökök felszólítottak a vasárnapi nyugalom mint az európai társadalmi berendezkedés egyik alapkövének megszentelésére, amely a családi élet és a munka közötti egyensúlyteremtés lehetõsége… A COMECE Püspöki Kara felhívást intézett az Európai Parlamenthez, hogy gyakorolják a kötelességeiket, és vegyék bele a vasárnap védelmét a Munkaidõ Irányelvbe…” (Az Európai Közösség Püspöki Konferenciájának Bizottsága – COMECE, Brüsszel, 2008. november 12–14.)

Az idõk jelei különös idõszerûséget adnak szombatünnep­lésünk megújításának. Hitvallásnál többre van szükségünk ah­hoz, hogy a nyugalomnaphoz társuló áldásokban részesül­jünk. A szombat jellemformáló, megszentelõ erejének megta­pasztalásához kérjük mennyei Atyánk segítségét! Amikor Jé­zus imára buzdít a szombatért, a gondviselésbe vetett mé­lyebb, õszintébb hitre akar tanítani minket – tekintettel arra, hogy a végsõ idõk nehézségei is az Õ gyermekeiért „rövidít-tetnek meg”. Addig is, legyenek szombatjaink a Teremtõnkkel való örömteli találkozás várva várt alkalmai, bízva ígéretében:

„Mert íme, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak. Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, amelyeket én teremtek, mert íme, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az õ népét örömmé. És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hal­latszik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!” (Ésa 65,17–19)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.