Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A keresztény ember állampolgársága

2009.05.30

Minden keresztény egyfajta „kettõs állampolgárságban” él Isten országának alapelvei mellett – amelyek a szívébe íródtak – az adott földi ország állampolgári kötelezettségeit is figyelem­be kell vennie, az Ige szerint lelkiismereti alapon (Rm 13,5). Adott esetben azonban ellentétbe kerülhetnek egymással az Isten iránti engedelmesség kívánalma és az állam törvénye, el­várásai. Hol a határ, amikor az Isten iránti engedelmesség megengedi, illetve szükségszerûvé teszi az államhatalom irán­ti engedetlenséget?

           Mikor alapította Isten az államot, és a Biblia szerint mi­lyen célból? Hogyan viszonyuljon egy keresztény az ál­lami törvényekhez és az ország vezetõihez?

1Móz 9,6 • „Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki, mert Isten a maga képére teremtette az em-bert.”

Rm 13,1. 3–4 • „Minden lélek engedelmeskedjék a felsõ ha­talmasságoknak, mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentõl: és amely hatalmasságok vannak, az Istentõl ren­deltettek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cse­lekedetnek rettegésére vannak… Mert Isten szolgája õ a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúál­ló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik.”

 

Mt 22,21 • „Akkor mondta nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak, és ami az Istené, az Istennek.”

1Tim 2,1–4•„Intelek azért mindenekelõtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levõkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfé­lelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk elõtt, aki azt akarja, hogy minden em­ber üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.”


A bûneset utáni nemzedékek mintegy 17 évszázadon keresz­tül bebizonyították – az özönvízzel bezárólag –, hogy a rossz, a bûn, ha minden emberi kontroll és következmények nélkül „szabad utat” kap, félelmetes „munkát” képes végezni. A Noé elõtti nemzedék gondolkodásáról és erkölcsiségérõl a követ­kezõket olvashatjuk: „És látta az Úr, hogy megsokasult az em­ber gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (1Móz 6,5)

Isten az özönvíz után az államhatalmat a gonoszság megfé­kezésére, az alapvetõ emberi jogok védelmére, a béke, a fizikai és gazdasági élet folyamatos fenntartására rendelte. Természe­tesen mint ahogy mindent ezen a földön az Ellenség befolyá­sa és torzítása utolér, ugyanezt láthatjuk emberi történel­münkben feljegyzett példákban is, amikor az államhatalom az emberek szolgálata helyett, a hatalommal visszaélve, a diktatú­ra és az elnyomás példáját gyakorolta. Ennek ellenére különös olvasni Pál apostol levelét, amelyet a római birodalom fõváro­sába címzett a keresztényüldözõ Néró császár korában, az ál­lami vezetõk iránti helyes viszonyulásról: „Mert Isten szolgá­ja õ a te javadra…” (Rm 13,4) Ez a kijelentés nyilván nem sze­mély szerint Néróra vonatkozik, hanem magára az államra és annak vezetõire, általános érvénnyel. Elmondhatjuk ugyanis, hogy amennyiben az állam legalább megközelíti eredeti funk­cióját, nagymértékben csökkenti annak esélyét, hogy emberi világunkban elhatalmasodjék az erõszak és az anarchia.

„Láttam, hogy néhányan elõítéletet táplálnak kormányzóink és törvényeink ellen, pedig törvények nélkül rémes lenne a világ állapota. Isten határt szab kormányzóink elé, mert minden em­ber szíve a kezében van. Határokat szab, amelyeket nem enged átlépni. Kormányzóink közül sokat ellenõriz Sátán, de láttam, hogy Istennek is vannak eszközei, még a kormányzók között is. Néhányan megtérnek majd. Jelenleg azt teszik, amit Isten akar. Sátán ügynökei javaslatokkal állnak elõ, melyek Isten munkájá­nak akadályai lennének, és nagy gonoszságot eredményeznének. A jó angyalok ilyenkor arra indítják Istennek ügyvivõit, hogy erõs érvekkel szálljanak szembe a javaslatokkal, amelyeknek Sá­tán eszközei nem állhatnak ellen. Isten néhány eszközének hatal­ma lesz arra, hogy gátat vessen az áradó gonoszságnak. Így a munka tovább folyhat, míg a harmadik angyal üzenete betölti hi­vatását.

A harmadik angyal hangos kiáltásakor az ilyen ügyvivõk szá­mára lehetõség nyílik az igazság befogadására. Néhányan meg­térnek majd, és kitartanak a szentekkel a nyomorúság idején. Amikor Jézus kilép a szentek szentjébõl, Lelkét visszatartja a kor­mányoktól és az emberektõl. Átengedi õket a gonosz angyalok el­lenõrzésének. Akkor Sátán javaslatára és irányítása mellett olyan törvényeket hoznak, hogy ha azok a napok meg nem rövidíttetné­nek, senki nem menekülne meg.”

„Isten hatni tud az államférfiak szívére. Mellékmederbe tudjaterelni a dühöngõk és hûtlenek haragját, Istennek, az Õ igazságá­nak és népének gyûlölõit – mint ahogy a folyók medre is megvál­tozik, ha Õ úgy rendeli. A hívõk imája megmozdítja a Minden­ható karját.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 195. o.; V., 453. o.)

  Milyen állami kötelezettségeket tekint érvényesnek ma­gára nézve a keresztény ember? Hogyan viszonyuljon akár bizonyos igazságtalan anyagi elvárásokhoz?

Rm 13,5–7•„Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem­csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is. Mert azért fi­zettek adót is, mivelhogy Istennek szolgái, akik ugyanab­ban foglalatoskodnak. Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, az adót; akinek a vám­mal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.”

Eféz 6,5 •„Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test sze­rint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szívetek­nek egyenességében, mint a Krisztusnak.”

2Thess 3,11–12•„Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük õket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csende­sen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”

Mt 22,21; Jn 18,36

Vannak, akik egyszerûen figyelmen kívül hagynak valamilyen törvényt – legyen az jogi, gazdasági, adóügyi vagy akár közleke­dési szabály –, amely pedig minden állampolgárra kötelezõenérvényes. Úgy vélik, hogy ez az érdekeikkel vagy etikai érzé­kenységükkel nem összeegyeztethetõ. Leginkább azzal szokták megnyugtatni magukat ilyenkor, hogy Isten vagy a Biblia efféle kötelezettségeket nem ró rájuk, sõt még (helytelenül értelme­zett) igékkel is alá tudják támasztani „polgári engedetlenségü­ket” (pl. Mt 15,9; Ap csel 5,29). „Krisztus válasza (a császárnak való adófizetésrõl) nem kibúvó volt, hanem a kérdés elfogulatlan

megválaszolása. Kezében tartotta a római érmét, melyre a császár nevét és képét nyomták, és kijelentette, hogy mivel a római hata­lom védelme alatt élnek, kötelesek megadni ennek a hatalomnak a kért támogatást egészen addig, amíg az nem ütközik magasabb kö­telezettségükkel. Az ország törvényeinek alá kell vetniük magu­kat, a béke kedvéért, de elsõdlegesen mindenkor Istenhez kell hûségesnek lenniük.” (Ellen G. White: Jézus élete, Küzdelem c. fej.)

A keresztény ember kötelessége Krisztus szerint az állami törvények és rendeletek tiszteletben tartása mindaddig, amíg az a lelkiismeret törvényével nem ütközik. „Viselkedjetek tisz­tességes és igaz módon ezen a gonosz világon. Némelyek csak ak­kor becsületesek, ha becsületességük nem veszélyezteti világi érde­keiket, de aki e szerint cselekszik, mind kitöröltetik az élet köny­vébõl. Ápolnunk és mûvelnünk kell magunkban a szigorúan vett becsületességet. Csak egyszer élhetjük le ezt az életet, nem jöhetünk vissza helyrehozni hibáinkat. Ezért minden lépésünket istenféle­lem és gondos figyelem irányítsa. A becsületesség nem fér össze a számító viselkedéssel. Vagy a számító viselkedést gyõzzük le ma­gunkban, s akkor az igazság és a becsületesség uralhat bennünket, vagy nem a becsületesség irányít többé. A kettõ nem fér meg egy­mással, soha össze nem egyeztethetõ.” (Ellen G. White, Szemle és Hír­nök, 1896. december 26.)

Mely esetekben mondhatunk nemet a világi hatalom el­ várásainak? Mondjunk példákat jelen idõnkre is, amikor vallási, lelkiismereti okok miatt bizonyos világi elvárásokkal szemben „engedetlennek” kell lennünk!

Ap csel 4,18–20; 5,29 • „Azért beszólítván õket, megparan­csolták nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsa­nak a Jézus nevében. Péter és János pedig felelvén, mond­ták nékik: Vajon igaz dolog-e Isten elõtt rátok hallgat­nunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk. Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondták: Is­tennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.”

Gal 1,10 (vö. Dn 3,9–18) • „Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekszem-e tetszeni? Bizonyára ha még embereknek igyekezném tet­szeni, Krisztus szolgája nem volnék.”


A fenti példákból láthatjuk, hogy sohasem valamilyen gazdasá­gi vagy egyéni érdek motiválta az apostolokat és a prófétákat, hogy megtagadjanak valamilyen világi parancsot, hanem csak olyan követeléseknek álltak ellent, amelyek lelkiismereti meg­gyõzõdésüket, szabadságukat veszélyeztették. A ma egyre „di­vatosabb” sztrájkok és munkabeszüntetések vagy utcai tünte­tések igen távol esnek a keresztény életszemlélettõl. Ezek a tár­sadalmi megmozdulások és szervezkedések evilági érdekek mentén szervezõdnek, egyfajta nyomásgyakorlásként az adott kormányok intézkedései és politikája ellen. Sokszor már az ezektõl való elhatárolódás is bizonyos ellenérzést válthat ki so­kakban, hiszen a keresztény ember nem harcol ilyen eszközök­kel, és nem harcol egy jobb és igazságosabb világért. Tudjuk, hogy a próféciák egy olyan, közvetlenül elõttünk álló korszak eljövetelét vetítik elénk, amikor a vallás a világi hatalommal karöltve olyan rendeleteket foganatosít, amelyek következté­ben a bibliai szombat megtartása nagyobb hitet igényel majd. Mondjunk el akár közelmúltbeli tapasztalatot is azzal kapcso­latban, ha a szombat megtartása jelenlegi (munkahelyi) körül­ményeink között esetleg nehézséget okozott, és hogy milyen hitbeli tapasztalatokat szereztünk!

„Fontos tanulságokat kell levonnunk abból, ami a héber ifjak­kal Dura mezején történt. Napjainkban Isten számos szolgája – bár ártatlan – szenved majd olyan emberek kezétõl megalázást és meggyalázást, akiket Sátán irigyekké és vallásukban vakbuzgók­ká tesz. Különösen azok ellen gerjednek haragra, akik megszen­telik a negyedik parancsolatban foglalt szombatot. Végül pedig egyetemes rendelettel halálra méltónak ítélik õket.

Az Isten népe elõtt álló gyötrelmes idõ megingathatatlan hitet igényel. Meg kell mutatniuk, hogy egyedül Istent imádják, és még az életük árán sem lehet õket rábírni arra, hogy akár egy kicsit is kiegyezzenek a hamis imádattal. A hûséges szív számára az örök Isten Igéjével szemben a bûnös, halandó emberek parancsai elve­szítik jelentõségüket. Az igaz emberek az igazságnak engedelmes­kednek, legyen bár börtön, számûzetés vagy halál a következ­ménye. Az Úr – mint Sidrák, Misák és Abednégó korában – a földi történelem záró szakaszában is hatalmas dolgokat tesz azo­kért, akik rendíthetetlenül kitartanak az igazság mellett. Aki e nemes héber ifjakkal a tüzes kemencében járt, hívei mellett áll,bárhol vannak is. Állandó jelenlétével vigasztalja és támogatja õket. A nyomorúság idején – amilyen nem volt, amióta nép léte­zik – választottai szilárdan megállnak.

Sátán a gonoszság minden seregével sem tudja elpusztítani Is-ten leggyengébb szentjét sem. Az angyalok, akiknek hatalmas ere­jük van, megoltalmazzák õket, és érdekükben Isten kinyilatkoz­tatja önmagát mint az »istenek Istene«, aki mindenképpen megtudja menteni az Õbenne bízókat.” (Ellen G. White: Próféták és kirá­lyok, A tüzes kemence c. fej.)

Hogyan viszonyuljon a keresztény ember a politikai kér­désekhez, avagy magához a politikához?

Jer 29,7/a • „Igyekezzetek a város jólétén, amelybe fogságra küldtelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak.”

Jn 18,36 (vö. Jn 17,14–16; Mt 13,31–33) • „Felelt Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy átne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem in­nen való.”

„A politika kifejezés a ókori görög városállamok (poliszok) nevébõl ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politi­zál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat. Bár a kifejezést általában a kormányzás kapcsán használják, a politi­ka jellemzõen jelen van számos csoportos interakcióban, töb­bek között üzleti, oktatási vagy vallási intézmények mûködé­se során. A politikatudomány a politikai viselkedést, a politikai hatalom megszerzésének és alkalmazásának módszereit vizs­gálja.” (www.wikipedia.hu) A meghatározás szerint a politika fogalmát tágabban és szûkebben is értelmezhetjük. Ha tágabb fogalma szerint értjük, akkor egy keresztény ember számára elkerülhetetlen, hogy ne vegyen részt bizonyos közösségi al­kalmakon, ne szenteljen figyelmet az õt közvetlenül körülve­võ közösség (faluja, városa vagy munkahelye) jólétének, fejlõ­désének, hiszen ezzel nemcsak embertársai, hanem a maga és családja boldogulását is munkálhatja. (Lásd pl. József vagy Dá­niel szolgálatát, amely társadalmi szerepüknek köszönhetõen szélesebb körû lehetett másokénál.) A kereszténység közössé­gi vallás, amely nem zárja falak közé az Isten világosságát. Csak így tehet bizonyságot Isten szeretetérõl.

Azonban bizonyos érdekérvényesítõ szervezetek (pártok, szakszervezetek stb.) közösségi tevékenységébe nem folyik bele, nem vesz részt, hiszen ezek rendszerint azért alakulnak, hogy a maguk eszmeiségét terjesszék, gazdasági és egyéb evi­lági céljaikért szálljanak síkra, legtöbbször nem kizárólag ne­mes eszközökkel. A keresztény két okból is elhatárolódik ezektõl. Egyrészt azért, mert céljai nem egyeztethetõk össze a mulandó földi boldogság elérésével, másrészt tudja, hogy e szándékai megvalósítása közben akarva-akaratlanul is letérne a krisztusi szeretet útjáról. Tisztában van azzal is, hogy politi­kai eszközökkel nem lehet ezen a világon Isten országát felépí­teni, hiszen „Isten országa nem szemmel láthatóan jön el” (Lk 17,21). Ha a jó nem belülrõl, belsõ megváltozással kezdõdik, amit csak Isten tud kimunkálni egy emberben, akkor minden emberi próbálkozás csak nagyon rövid távon hozhat gyümöl­csöket. Amit az önzõ ember egyik kezével felépít, a másik ke­zével elpusztítja. Ezt láthatjuk napjainkban is.

„Akik még mindig ragaszkodnak az igazság lelkületével ellen­kezõ politikai nézeteikhez, azok megszegik a menny elveit. Ezért ameddig megmaradnak ebben, nem lehet övék a szabadság és a megszentelõdés lelkülete. Elveik és politikai állásfoglalásaik ha­talmasan akadályozzák lelki fejlõdésüket. E nézetek és elvek szüntelen csapdák számukra, hitünknek pedig szégyene. Akik ra­gaszkodnak ezekhez az elvekhez, végül olyan helyzetbe kerülnek, amilyenben az Ellenség szeretné látni õket, vagyis véglegesen el fognak különülni a szombattartó keresztényektõl.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, I., 495. o.)

Hogyan viszonyuljunk az országgyûlési választások, a szavazás kérdéséhez a Biblia szerint?

2Kor 3,17 • „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.”


A fenti igei elvet tiszteletben tartva kimondhatjuk, hogy a Bib­lia kifejezetten nem tiltja, de nem is támogatja az ebben való részvételt. Egy olyan állampolgári jogról és lehetõségrõl van szó, amelyet minden kereszténynek az adott körülményeknek megfelelõen és a körültekintõ tájékozódásra építve felelõsen mérlegelnie kell, majd lelkiismerete és a bibliai próféciák isme­retében kell döntést hoznia ebben a kérdésben, figyelembe vé­ve a következõket:

„Feladatunk az, hogy vigyázzunk, várjunk és imádkozzunk. Kutassátok a Szentírást! Krisztus figyelmeztet, hogy ne keveredje­tek a világgal. Ki kell mennünk abból, és el kell szakadnunk tõle. »Tisztátalant ne illessetek, és én magamhoz fogadlak titeket, és le­szek néktek atyátok, és ti lesztek nékem fiaimmá, leányaimmá,azt mondja a mindenható Úr.« (2Kor 6,17–18) Bármilyen véle­ménnyel is vagytok a politikai kérdésekben történõ szavazás­ról, azt se szóban, se írásban ne hangoztassátok! Népünk hall­gasson olyan kérdésekrõl, amelyek nem kapcsolódnak a hármas angyali üzenethez. Ha van olyan nép, amelynek közel kell lennie Istenhez, akkor az a hetednapi adventista gyülekezet… Krisztus sok kérdést illetõen hallgatott, de ez valóságos ékesszólás volt… Testvéreink! Ne felejtsétek el, hogy Isten egyikõtök vállára sem helyezte azt a terhet, hogy politikai meggyõzõdésérõl számol­jon be lapjainkban vagy a gyülekezetben, amikor a nép össze­gyûlik az Úr igéjének hallására.

Vigyázzanak magukra azok, akikre intézményeinket és isko­láinkat bízták, nehogy szavaik vagy érzelmeik hamis útra tereljék a tanulókat. Azoknak, akik gyülekezeteinkben vagy iskoláinkban Biblia-tanítással foglalkoznak, nem szabad államférfiak vagy po­litikai rendszabályok ellen nyilatkozniuk, mert hallgatóikat felka­varják, és arra befolyásolják, hogy kedvelt nézetüket védelmezzék. Még azok között is, akik azt állítják, hogy hiszik a jelenvaló igaz­ságot, vannak egyesek, akik hagyják magukat rávenni arra, hogy érzelmeiket és politikai állásfoglalásukat hangoztassák, és ezáltal agyülekezetekben szakadásokat idézzenek elõ. Az Úr azt szeretné, hogy népe napirendre térjen a politikai kérdések felett. E dolgok­ban a hallgatás: ékesszólás… Mit tegyünk hát? Hagyjuk a politi­kai kérdéseket! »Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége az igazságnak és a hamisságnak? Vagy mi közössé­ge a világosságnak a sötétséggel? És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívõnek hitetlenhez?« (2Kor 6,14–15) …Felszólítom testvéreimet, akik a nevelésben foglalatoskodnak, hogy változtassák meg cselekedeteik természetét. Hibát követnek el, ha kapcsolatban állnak bármely politikai párttal, vagy szava­zatukkal támogatják azt…

Népünknek nem szabad politikai kérdésekbe keverednie. Mindenki jól tenné, ha figyelmezne Isten igéjére: Ne legyetek fe­lemás igában a hitetlenekkel a politikai viszályok terén, és ne kössétek magatokat az õ dolgaikhoz. Nincs biztonságos út, me­lyen együtt járhatnátok és dolgozhatnátok. Nincs olyan talaj, melyre a hûséges és a hûtlen együtt állhatna rá.

Fesztelen és érdekes összejövetelen voltam az este. Befejezés után a szavazás kérdésén gondolkodtunk. Elõször a férjem be­szélt, majd Andrews testvér, és véleményük szerint jobb, ha be­folyást tesznek a jó irányában, vagy a rossz ellen. Úgy gondolják, jobb a mértéktartó emberekre szavazni városunk hivatalait ille­tõen, mintsem hogy hallgatásuk által esélyt adjanak a mértékte­len emberek bekerülésére. Hewitt testvér elmondta néhány nap-pal ezelõtti tapasztalatát, és azt, hogy arra a meggyõzõdésre jutott, helyesen teszi, ha szavaz. Hart testvér jól beszélt. Lyon testvér el­lene szólt, mások nem ellenkeztek, és Kellogg testvér is kezdte úgy érezni, hogy helyes szavazni.

A testvérek között jó lelkület uralkodott. Bárcsak mindnyájan Isten félelmében járnának el. Mértéktelen emberek fejezték ki he­lyeslésüket az iránt, hogy a szombatünneplõk nem szavaznak. Azt remélik, hogy ragaszkodni fogunk ehhez a szokásunkhoz, és a kvékerekhez hasonlóan nem adjuk majd le a szavazatunkat. Sátán és gonosz angyalai erõteljesen munkálkodnak, és földi munkásai is tevékenykednek. Csalódjon Sátán – ez az én imám.” (Ellen G. White: Az evangélium szolgái, 242–244. o.; Szemelvények, II., 317– 318. o.)

       Milyen feladattal bízta meg Isten a végidõ hívõ egyházát? Mennyire vagyunk felkészültek a közvetlenül elõttünk álló idõk komoly kihívásaira, küzdelmeire?

Jel 14,6. 9–10 • „Láttam más angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosai­nak hirdesse az evangéliumot, minden nemzetségnek,ágazatnak, nyelvnek és népnek… És harmadik angyal is követte azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlo­kára vagy kezére, az is iszik az Isten haragjának borából, amely elegyítetlenül töltetett az õ haragjának poharába…”


„A lelkiismereti szabadság alapelveinek megóvásáért napjaink­ban is állandóan küzdenünk kell. Az igazság és a vallásszabadság zászlaját – amelyet az evangéliumi közösség alapítója és Isten ta­núi a letûnt századok alatt fennen lobogtattak – ebben az utolsó küzdelemben az Isten a mi kezünkbe adta. Ezért a nagy adomá­nyért a felelõsséget azok vállára helyezte, akiket Igéje ismeretével áldott meg. Az Igét a legnagyobb tekintélyként kell elfogadnunk. Isteni intézkedésnek kell elismernünk az emberi kormányzatot. Az iránta való engedelmesség – jogos határain belül – szent köte­lességünk. Azonban ha követelményei ütköznek vagy ellenkeznek Isten parancsával, akkor »inkább Istennek kell engedni, hogy­nem embereknek« (Ap csel 5,29). Az »így szól az Úr« nem állhat mögötte annak, hogy »így szól a gyülekezet«, vagy »így szól a föl­di hatalom«. Krisztus koronájának a földi uralkodók ékes koro­nái felett kell ragyognia.

Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a felsõbbségekkel konf­liktusba kerüljünk. Mérlegeljük gondosan, mit írunk és mit be­szélünk, hogy elkerüljük mindazt, ami azt a látszatot keltené, hogy szembeszállunk a törvénnyel és a fennálló renddel. Ne te­gyünk és ne mondjunk semmi olyat, amely fölöslegesen elzárja elõttünk az utat. Krisztus nevében járjunk, és képviseljük az igaz­ságokat.”

„A vasárnapmozgalom a sötétben egyengeti útját. A vezetõk el­rejtik annak valódi célját, és sokan, akik csatlakoznak a mozga­lomhoz, maguk sem látják a rejtett áramlat irányát. Bevallott cél­jaik látszólag keresztényiek, de majd, ha e mozgalom megszólal, a sárkány lelkületét nyilvánítja ki. Kötelességünk megtenni minden tõlünk telhetõt, hogy elhárítsuk a fenyegetõ veszélyt. Igyekeznünk kell lefegyvereznünk az elõítéleteket, hogy helyes képet alakíthas­sanak ki rólunk. Magyarázzuk el nekik a kérdés lényegét, így vált­hatjuk ki a leghatározottabb tiltakozást a lelkiismeret szabadságá­nak korlátozása ellen…

Népünk nem teljesítette az Isten által rábízott kötelességét. Nem készültünk fel a nehézségekre, amelyeket a vasárnaptörvény beiktatása zúdít majd ránk. Ha felismerjük a közelgõ veszély je­leit, kötelességünk a tettek mezejére lépni. Senki ne üljön nyugod­tan a rosszra várva, azzal csitítva magát, hogy a munkának úgy­is haladnia kell, mert a jövendölés elõre megmondta, másrésztpedig, hogy az Úr majd úgyis megóvja népét. Nem teljesítjük Is-ten akaratát, ha csöndben ülünk, s ujjunkat sem mozdítjuk a lel­kiismeret szabadságának megóvásáért. Szálljanak buzgó imák az ég felé, hogy késlekedjék a veszedelem, amíg befejezzük a munkát, amelyet sokáig elhanyagoltunk. Imádkozzunk a lehetõ legbuz­góbban, majd pedig dolgozzunk imánknak megfelelõen…

A protestáns világ viselkedésével Rómának tesz engedménye­ket, mi azonban ébredjünk fel… Mutassuk meg az embereknek, hogy meddig jutottunk el a jövendölés történelmében, s próbáljuk felrázni bennük az igaz protestantizmus lelkületét. Döbbentsük rá a világot, hogy milyen becsesek a vallásszabadság régóta élve­zett kiváltságai.”

„Sokan szándékosan nem látják meg a katolicizmus igazi arcát és a veszélyeket, amelyek fõhatalmától várhatók. Nyerjük meg az embereket, hogy gátolják meg ennek az ellenségnek az elõrehala­dását, amely mérhetetlenül veszélyezteti a polgári és vallásszabad­ságot.” (Ellen G. White: Az apostolok története, A templom kapujában c. fej.; Bizonyságtételek, V., 451–452., 507., 509. o.; A nagy küzdelem, 502–503. o.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.