Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Milyen testben támadt fel Jézus? Megőrizte-e emberi személyiségét megdicsőült testében is?

2012.01.08

 

Jn 20,14–16 • „[Mária Magdaléna] hátrafordult, és látta Jé­zust ott állni, de nem tudta, hogy õ az. Mondta néki Jézus:»Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Õ pedig azt gondol­ván, hogy a kertész az, mondta néki: »Uram, ha te vitted el õt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem õt.« Mondta néki Jézus: »Mária!« Õ megfordulván, mondta néki: »Rabbóni!« (Ami azt teszi: »Mester!«)”
Lk 24,13–16.28–31 • „Íme közülük ketten mentek ugyan­azon a napon egy faluba, amely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira volt, melynek neve Emmaus. Beszélgettek maguk közt mindazokról, amik történtek. Amint beszél­gettek és egymástól kérdezõsködtek, maga Jézus hozzájuk menvén, velük együtt ment az úton. De szemeik vissza­tartóztattak, hogy õt meg ne ismerjék… Elközelítettekpedig a faluhoz, amelybe mentek, és Õ úgy tett, mintha tovább menne. De kényszerítették õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beesteledett, és a nap lehanyatlott! Bement azért, hogy velük maradjon. Mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldotta, és megszegvén, nékik adta. Ekkor megnyilatkoztak szemeik, és megismerték õt, de õ eltûnt elõlük.”
Jn 20,19–20 • „Mikor azért este volt azon a napon, a hétnek elsõ napján, és amikor az ajtók zárva voltak, ahol egybe­gyûltek a tanítványok a zsidóktól való félelem miatt, el­jött Jézus, megállt a középen, és mondta nékik: »Békesség néktek!« Ezt mondván, megmutatta nékik kezeit és olda­lát. Örvendeztek azért a tanítványok, hogy látják az Urat.”
- Mi minden mutat az idézett igékben arra, hogy a tanítvá­nyok számára meggyőző volt a feltámadott Jézus személyazo­nossága?
„Mária… azt gondolta, hogy találnia kell valakit, aki elmond­hatná neki, mi történt Jézus testével. Ekkor egy másik hang szó­lította meg: »Asszony, mit sírsz? Kit keresel?« Könnyektől fátyo­los szemeivel egy férfi alakját látta meg, és azt gondolta, hogy a kertész szólt hozzá. Mária ezt mondta neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted, és én elviszem őt.« (Jn 20,15) Mária azt gondolta, hogy ha ez a sírbolt, amely egy gaz­dag emberé [amelybe a pénteki sietségben, szükséghelyzetben helyezték], túl tiszteletre méltó hely volna Jézus számára, akkor majd õ maga gondoskodik egy másik helyről… Most azonban meghallotta Jézus ismerős hangját: »Mária!« Az asszony azonnal felismerte, hogy nem egy idegen szólította meg őt. Megfordult, és meglátta az élő Krisztust, amint ott állt előtte.”
„Ha az emmausi tanítványok nem kérlelik, hogy Krisztus fo­gadja el a meghívásukat, akkor nem tudták volna meg: a feltáma­dott Úr volt az útitársuk… Hamar elkészült az egyszerű vacso­ra. A vendég elé tették a kenyeret, aki az asztalfőn foglalt helyet. Kinyújtotta kezét, hogy megáldja az ételt. A tanítványok meg­döbbentek. Útitársuk pontosan úgy emelte fel kezeit, ahogyan Mesterük szokta tenni. Ismét rátekintettek, és íme, meglátták ke­zein a szegek helyét. Egyszerre kiáltottak fel: »Ez az Úr Jézus!Feltámadott a halottak közül!« Felugrottak helyükről, hogy az Úrlábához boruljanak, és imádják Őt, de eltűnt előlük… Szívük öröme határtalan volt. Mintha egy új világban lennének. Krisz­tus élő Megváltó! Nem siratták többé mint halottat. Krisztus fel­támadt! – újra és újra ezt ismételgették. Ezt az üzenetet vitték a bánkódóknak.”
„A tanítványok izgatottan vették körül az Emmausból érkezőket… Még kifulladva a sietségtől, elmondták a csodálatos törté­netet arról, miként jelent meg nekik Jézus. Éppen befejezték be­számolójukat, s néhányan azt mondogatták, hogy nem tudják el­hinni, mert túlságosan szép, amikor íme, újabb valaki állt meg előttük. Minden szem az idegenre szegeződött. Senki sem kopog­tatott bebocsátásért, nem hallottak lépéseket. A tanítványok meg­ijedtek és csodálkoztak: mit jelentsen ez?
Akkor meghallották a hangot, amely nem lehetett másé, csak Mesterüké. Tisztán és jól érthetően hangzottak ajkáról a szavak: »Békesség néktek!« A tanítványok láthatták kegyetlen szögekkel átütött kezeit és lábait. Felismerték hangját, amelyhez hasonlót sohasem hallottak… Hit és öröm foglalta el a hitetlenség helyét, és olyan érzésekkel, amelyeket szavakkal nem lehet kifejezni, val­lást tettek a feltámadott Megváltóról.” (Ellen G. White: Jézus élete, 699., 706–707., 708–709. o., e. 790., 800–801., 802–803. o.)
- Hogyan tesz bizonyságot a Szentírás arról, hogy az élet feltámadásában és az elváltozásban részesűlő megváltot­tak Jézus feltámadott testéhez hasonló testben támadnak fel, illetve ilyen testet kapnak?
Fil 3,20–21 • „A mi országunk a mennyben van, ahonnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk, aki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az õ di­csőséges testéhez, amaz õ hatalmas munkája szerint.”
1Kor 15,52–53 • „Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a ha­lottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elvál­tozunk. Mert szükséges, hogy ez a romlandó test romol­hatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatat­lanságot öltsön magára.”
- Megmarad-e a megváltottak személyiségének azonossága a magasabb rendű testbe öltözéskor?
Lásd még: 1Kor 15,36–8.
„Jézus feltámadása előképe volt mindazok végső feltámadásá­nak, akik őbenne aludtak el. A feltámadott Megváltó arckifeje­zését, beszédét, hanghordozását jól ismerték a tanítványai. Amint Jézus feltámadt a halottak közül, éppúgy azok is feltámadnak majd, akik Őbenne alusznak. Ráismerünk majd barátainkra, ahogyan a tanítványok is megismerték Jézust. Lehet, hogy e ha­landó életben testük eltorzult, megbetegedett vagy megcsúnyult, de tökéletes egészségben és testi-lelki arányosságban támadnak majd fel, azonosságukat azonban megdicsőült testükben is telje­sen megőrzik… A feltámadottak arcán, melyet a Jézus arcáról fénylő világosság tesz sugárzóvá, felismerjük majd azoknak a vo­násait, akiket szerettünk.”
„A föltámadáskor azonosságunk megmarad, bár nem a sírba alászállt anyagban. A teremtő Isten csodálatos dolgai titkok az ember előtt…
A feltámadáskor minden ember a saját jellemével ébred… Ugyanaz az alak jön elő, de minden betegségtől, hibától mente­sen. Újra él majd ugyanazokkal az egyéni vonásokkal, s a bará­tai megismerik. Nincs olyan isteni törvény a természetben, amely azt bizonyítaná, hogy Isten a halál előtti anyagi részecskét adná vissza. Isten neki tetsző testet ad majd a meghalt igazak­nak.
Pál a mezőn elvetett maggal szemlélteti ezt a gondolatot. Az elvetett mag elrothad, de új kalász hajt ki belőle. A mag anyaga nem támad fel azelőtti összetételében. Isten testet ad neki, ami­lyet jónak lát. Az emberi test sokkal finomabb anyagból áll, hi­szen új teremtés, új születés lesz. A bűnös testet vetik el a földbe, és lelki test támad fel.” (Ellen G. White: Jézus élete, 709. o., e. 802–804. o.; GK Biblia-kommentár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 183. o.)
- Hogyan, milyen testben tért vissza Jézus a mennybe, és ült Isten jobbjára? Mi a jelentősége ennek számunkra?

Jel 1,9–10.12–13.17–18 • „Én, János, aki néktek atyátokfia is vagyok… a szigeten voltam, amely Pátmosznak nevezte­tik… Lélekben voltam ott az Úrnak napján, és hallottam hátam mögött nagy szót, mint egy trombitáét… Megfor­dultam azért, hogy lássam a szót, amely velem beszélt, megfordulván pedig láttam hét arany gyertyatartót, a hét gyertyatartó között pedig hasonlót az Emberfiához, bo­káig érõ ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körül­övezve… Mikor pedig láttam õt, leestem az õ lábaihoz, mint egy holt. Reám vetette az õ jobb kezét, mondván né­kem: Ne félj! Én vagyok az Elsõ és az Utolsó, és az Élõ, pedig halott voltam, és íme élek örökkön-örökké.”
Eféz 2,5–7 • „Minket, akik holtak voltunk vétkeink miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, és együtt feltámasz­tott, együtt ültetett a mennyben Krisztus Jézusban, hogy megmutassa a következendõ idõkben kegyelmének felsé­ges gazdagságát, hozzánk való jóságából, a Krisztus Jézus­ban.”
- Mi minden tette bizonyossá János számára, hogy szeretett Mestere jelent meg előtte? Milyen örömhírt közvetít nekünk az Efézusiakhoz írt levélből idézett ige?

Amint az apostol megfordult, hét arany gyertyatartót vett észre, és mindjárt ez után egy fenséges lényt a gyertyatartók között. A gyertyatartóknak fordított szó az eredeti szövegben lámpás. Különálló lámpaállványoknak kellett lenniük, mert az Emberfiához hasonló személy köztük állt. Őt így írta le János: „hasonló az Emberfiához”. Az Emberfia elnevezés ószövetsé­gi profetikus megjelölés a Messiásra vonatkozóan (lásd Dn 7,13; Zsolt 8,5), amelyet Jézus következetesen önmagára al­kalmazott. Az apostol tehát szeretett Mesterét ismerte fel a neki megjelent és hozzá szóló dicsőséges lényben. A názáreti Jézust, akinek éveken át a tanítványa volt, akivel együtt járta Palesztina tájait. Nyilván azért fogalmaz úgy, hogy az, akit lá­tott, „hasonló volt az Emberfiához”, mert isteni dicsőség övezte, és bár Õ volt a jól ismert, szeretett személy, mégis ti­tokzatosnak és megközelíthetetlenül hatalmasnak tűnt.
János az 1. század vége felé kapta ezt a látomást. A menny­ből isteni dicsőségben megjelenő Jézus azonban most is az Emberfiához volt hasonló! A mennyei lény dicsőségétől holt­ként földre bukó apostol úgy nyerte vissza az öntudatát és ere­jét, hogy az Emberfiához hasonló megérintette és megszólí­totta: „Rám vetette jobb kezét, mondván nékem: Ne félj! Én va­gyok, az Első és az Utolsó…” Ez a megnyugtató szó bizonyára nem a sok víz robajával hangzott, mint előzőleg, hanem azon a „halk és szelíd hangon”, amelyet Illés próféta is hallott egy­kor (lásd 1Kir 19,7–13). János számára már hangszínében is is­merős lehetett a neki szóló bátorítás, de megfogalmazásában mindenképpen. A következő részlet Máté evangéliumából ta­núsítja ezt: „Mikor látták a tanítványok, hogy õ [Jézus] a ten­geren járt, megrémültek, mondván: »Ez kísértet.« És a félelem miatt kiáltoztak. De Jézus azonnal szólt hozzájuk, mondván: »Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!«” (Mt 14,26–27; lásd még 8,26; Mk 5,36)
„Én vagyok, az Első és az Utolsó…” – hangzott tovább a szó­zat Jánoshoz. Ez nyilvánvalóvá tette, hogy az a „halk és szelíd hang”, amely az ismerős „ne félj, én vagyok” szavakat intézi hozzá, s a jól ismert módon áldó, gyógyító kezét helyezve rá, ugyanannak a megrendítően dicsőséges lénynek a szava és mozdulata, aki előtt az imént holtként esett a földre.
„Krisztus megszentelt emberi testben ment a mennybe. Így uralkodik majd az örök korokon át, hiszen az Isten városában élő összes embert megváltotta.” (Ellen G. White: GK Biblia-kommen-tár, 7/A, „A Te Igéd igazság”, 159. o.)
Az Efézusi levélből idézett ige hatalmas ígéret: Jézusnak nemcsak a feltámadása előkép és ígéret a megváltottak feltá­madását illetően, hanem a mennybemenetele és Isten jobbjára ülése is. Az üdvözültek hozzá hasonlóan belépnek majd a mennybe, és „királyiszéket kapnak” Ővele együtt Isten trón­jánál. „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, amint én is győztem, és ültem az én Atyámmal az õ királyiszékében.” (Jel 3,21)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.